Ugrás a tartalomra

Egészségnapot szerveztek a szabadkai Egészségügyi Középiskola diákjai

2018.03.01
20:54
2024.03.19
08:39
Forrás
Pannon RTV
Az apropó, hogy az iskolások bejutottak a budapesti Semmelweis Egyetem Orvostanhallgatók Egyesülete által szervezett Egészségverseny 3. fordulójába.

A szabadkai Egészségügyi Középiskola diákjai Adrenalin nevű ötfős csapattal vesznek részt a budapesti Semmelweis Egyetem által indított versenyen. A tanulók öt témából választhatták ki, milyen egészségnapot szerveznek meg. A szabadkai Galéria Hotelben megtartott egészségnap már az ötödik állomása az iskolások rendezvényének. Célja, hogy az alapszintű újraélesztést és elsősegélynyújtást bemutassák az érdeklődőknek.

Ilić Ekaterina: „Az első állomásunk a Kosztolányi Dezső Gimnázium volt, ahol bemutattuk az alapszintű újraélesztést és elsősegélynyújtás ismereteit. Majd három általános iskolában is megjelentünk ugyanezzel a témával. A bajmoki Vuk Karadžić Általános Iskolában, a szabadkai Október 10 és a Jovan Mikić Általános Iskolákban. Az utolsó megállónk a szabadkai Hotel Galéria, ahol a szabadkai fiatalságnak, illetve Szabadka lakosainak szeretnénk ezeket az ismereteket átadni.”

Az Egészségverseny két online fordulóval vette kezdetét. A legjobb 20 csapat juthat tovább a döntőbe. Berkes Attila: „Az egyik gyakorlat tanárunk kiválasztott mi ötünket, hogy jelentkezzünk erre a versenyre, mert úgy gondolta, hogy képesek vagyunk továbbjutni és akár nyerni is. Három fordulóból áll a verseny, most a harmadik fordulóban vagyunk. Az első két fordulóban egy-egy tesztet kellett kitöltenünk, és erre fel kellett készülnünk különböző témákból. Például a daganatos megbetegedések, rákszűrés, a cukorbetegségekről, az elsősegélyről, az egészséges táplálkozásról és különböző olyan témákból, amit ismernie kellene egy felnőtt embernek ahhoz, hogy egy egészséges és kiegyensúlyozott életet élhessen.”

Az előadásokkal párhuzamosan ingyenes vérnyomásmérést is végeztek a tanulók.

Szabadka
Egészségügyi Középiskola
egészségnap

Most

Népszerű