Ugrás a tartalomra

Egy éve oltakozhatunk

2021.12.24
10:31
2021.12.24
16:46
Forrás
Pannon RTV
Ma van egy éve, hogy beadták az első koronavírus elleni védőoltást Szerbiában.

A Batut Közegészségügyi Intézet igazgatója, Verica Jovanović a Szerbiai RTV műsorában elmondta, ma már több mint nyolcmillió védőoltást adtak be az országban, az emlékeztető vakcinát pedig már több mint 1 millió 600 ezer ember vette fel.

Jovanović hangsúlyozta, a harmadik oltás megvéd a betegség súlyos szövődményeitől. Arról is beszélt, hogy eddig 1306 esetben lépett fel mellékhatás, ebből hat alkalommal súlyos trombózist váltott ki.

Az első oltást egyébként egy évvel ezelőtt Ana Brnabić szerb miniszterelnök vette fel, őt követték a válságstáb tagjai, Predrag Kon és Darija Kisić Tepavčević. A Batut igazgatója arról is beszélt, hogy jelenleg stabilabb a járványügyi helyzet, ezért most kell felkészülni az omikron variánsra az országban, és kidolgozni ellene a hatékony járványkezelési stratégiát.

Verica Jovanović, a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatója: „Keressük azokat a módszereket és mechanizmusokat, melyek által növelni lehet a beoltottak arányát, leginkább a fiatalok körében. Fontos elmondani, hogy a vakcinák megvédenek, és az eddig beadott dózisok száma alapján természetesen nekünk is lehetőségünk nyílt megfigyelni a hatásait. Tudjuk, hogy megvédenek, ez pedig a legfontosabb üzenet. A lehető legtöbbet kell beszélgetni a vakcináció folyamatáról, ki kell hangsúlyozni, hogy a mellékhatások és a nem várt reakciók az oltások kapcsán nem adnak okot arra, hogy ne vegyük fel a vakcinát. A különféle közösségekben, az egyetemeken, az iskolákban el kell magyarázni az oltakozás jelentőségét.”

oltás
vakcina
koronavírus
járvány
Szerbia
évforduló

Most

Népszerű