Ugrás a tartalomra
Pixabay/MasterTux

Egy kisebb falut lehetne venni a legdrágább szerbiai lakás áráért

2023.03.02
12:10
2023.03.02
12:20
Forrás
Szerbiai RTV
A Köztársasági Földtani Intézet 2022-re vonatkozó adatai alapján Szerbiában már negyedik éve emelkednek az ingatlanárak.

Tavaly több mint 140 ezer tranzakció valósult meg, 1,8 százalékkal több, mint 2021-ben. A lakások eladásának száma 3, a garázsoké 23, az üzlethelyiségeké 3 százalékkal emelkedett. A családi házak eladása viszont nem változott az előző évhez képest.

A mezőgazdasági és az építkezési földterületek vásárlásának aránya is nőtt. A legtöbb adásvétel Vajdaságban történik, mintegy 35 százaléka itt valósul meg az üzleteknek. Második helyen Šumadija térsége és Nyugat-Szerbia áll, ezt követi Belgrád. Az ország keleti és déli részén jegyzik a legkevesebb ingatlanügyi adásvételt.

A legdrágább lakások továbbra is Belgrádban találhatóak, a Belgrád a vízen projekt területén egy négyzetméterért több mint 10 ezer eurót kell fizetni. Az itt eladott legdrágább lakás 383 négyzetméter területű, mintegy 2,5 millió euróba került. A lakásvásárlási hitelek iránt azonban csökkent az érdeklődés az előző évekhez képest.

Szerbiában 2022-ben az összes ingatlan 11 százalékát hitelből vásárolták, 2021-ben ez 13 százalék volt.

lakás
ingatlanpiac
házvásárlás

Most

16:49, Frissítve: 18:38

Gyerekfesztivál Magyarkanizsán

Több mint 300 gyerek vett részt a 15. Gyerekfesztiválon a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola szervezésében. A gyerekek több kategóriában léptek színpadra, de ez mellett barátkoztak és közös játékokban is részt vettek.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.