Ugrás a tartalomra

Egy vérből vagyunk - jótékonysági futás az Emmausz Fiúkollégiumért

2020.09.10
15:26
2020.09.10
16:53
Forrás
Pannon RTV
Szarvastól Budapesten, Kecskeméten és Szegeden át Röszkéig futottak az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői, hogy felhívják a figyelmet a nemzeti összetartozás és a véradás fontosságára.

A jótékonysági futás keretében a muzslyai Emmausz Fiúkollégium javára gyűjtöttek adományt a futók.

A jótékonysági futás résztvevői csütörtökön reggel érkeztek meg Szegedre. A magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával megvalósuló futás a történelmi Magyarország középpontjából, Szarvasról indult, majd Budapesten és Kecskeméten keresztül ért a napfény városába. Idén a Muzslyán működő Emmausz Fiúkollégiumnak adományoznak sporteszközöket. Gui Angéla, főszervező: „Eddig már minden irányba futottunk, és amikor tavaly véget ért a kárpátaljai futás, akkor elkezdtünk gondolkozni, hogy mi az az egy irány, határon túl, ahol még nem voltunk, és egyértelmű volt, hogy dél. Ismeretségi körömben megkérdeztem, mi lenne a legjobb cél, és mindenki egybecsengően azt mondta, hogy ha Délvidék, akkor az a muzslyai Emmausz Fiúkollégium. Akkor megkerestem az atyát, elmentünk a kollégáimmal, megismerkedtünk a fiúkkal. Megkérdeztük, hogy akarják-e ezt az egészet, és mit szeretnének, hogy mire gyűjtsünk. Azt mondták, hogy mindegy, csak valami sporteszköz legyen.”

Kalapis Stojan szalézi szerzetes, az Emmausz Fiúkollégium igazgatója elmondta, hogy harmincnyolc, elsősorban a szórványból érkező, magyar nyelvű oktatási intézményben tanuló fiú lakik a kollégiumban Muzslyán. „Nemes munka folyik a kollégiumban. A nevelés, oktatás, magyar nyelvű iskolákba járnak a fiúk, és ennek nagyon örülünk. 100 éve történt, hogy megtörtént a trianoni tragédia. Mi a Délvidéken úgy érezzük, hogy Magyarország mögöttünk van. Érezzük nap mint nap a támogatást, és most ez alkalommal is meg szeretném köszönni Magyarországnak és a magyar kormánynak, hogy támogatnak bennünket, és hogy gondolnak ránk.”

Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára - aki maga is teljesítette a táv utolsó részét, a Szeged és a röszkei kishatárátkelő közötti távot - kifejtette, ez az esztendő a nemzeti összetartozás és az erős magyar közösségek éve, ebbe remekül illeszkedik az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás. „Muzslyán ez az intézmény nem egyszerű fiúkollégium, nem egyszerű oktatási intézmény, vagy bentlakásos iskola, hanem az ottani, főleg a nagybecskereki és a bánáti magyarságnak az egyik legfontosabb központja is már. Jó dolog, hogy őket támogattuk.”

A járványhelyzet miatt a tervezett táv utolsó, 150 kilométeres vajdasági szakaszát nem nem tudták megtenni a jótékonykodók, így az idei futás Röszkénél véget ért. Azonban az adományok a szabadkai Magyar Főkonzulátusának köszönhetően eljutnak Muzslyára. Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja: „Főkonzulátusunk felajánlott tíz kerékpárt, továbbá egy nagyméretű hűtőt, amire szüksége van a muzslyai Emmausz Fiúkollégiumnak. Ezt a Capriolo bicikligyár igazgatója kiegészítette további tíz kerékpárral, valamint a Goodwil Pharma Kft. felajánlásával, így a kollégiumban tanuló minden diák egy komolyabb vitamincsomaghoz fog hozzájutni.”

A szabadkai Magyar Főkonzulátus a jövő hét folyamán juttatja el az adományokat a muzslyai Emmausz Fiúkollégiumnak.

jótékonysági futás
jótékonykodás
Emmausz Fiúkollégium
sporteszközök
Röszke
futás
adomány
Gui Angéla
Kalapis Stojan
Csallóközi Eszter
Egy vérből vagyunk

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.