Ugrás a tartalomra
gyülekeznek
Pannon RTV/Szarapka Szabolcs

Egymás nyelvét is tanulták a diákok

2017-12-20
13:24
2017-12-20
17:38
Forrás
Pannon RTV
Az együttélés és a tolerancia jegyében telt a délelőtt a szabadkai Szent Száva Általános Iskolában, ahol az oromi Arany János Általános Iskola ötven tanulóját látták vendégül.

Különböző színű kendőket kaptak a gyerekek érkezéskor. Minden szín egy csapatot jelölt. A csoportokba vegyesen kerültek az oromi magyar- és a szabadkai szerbajkú gyerekek. A diákok különböző foglalkozásokon, játékokon vettek részt.

Maja Motić, tanuló, Szent Száva Általános Iskola, Szabadka: „Télapót készítünk, mert barátaink jöttek hozzánk Oromról .”
Balog Áron, tanuló, Arany János Általános Iskola, Orom: „Ki kell vágni csíkokra, és aztán azt összeragasztózzuk.

Közös foglalkozás

A foglalkozások legfőbb célja, hogy a gyerekek különböző játékokon keresztül tanulják meg egymás anyanyelvét. Dajana Bašić Palković, tanuló, Szent Száva Általános Iskola, Szabadka: „Játszunk és tanulunk magyarul, a foglalkozáson télapót készítünk.”

A két iskola több közös programot is szervez. Vajda Attila, igazgató, Arany János Általános Iskola, Orom: „Az ötlet onnan ered, hogy a mi iskolánk tiszta magyar nyelvű és a gyerekeinknek a szerb nyelv kicsit nehezen megy, valamint mások kultúrájának megismerése is fontosnak látszott előttünk.”

Közös foglalkozás

Az oromi iskola hasonló foglalkozásokat eddig is szervezett a szabadkai Szent Száva Általános Iskola békovai tagozatával. Novica Pavlović, igazgató, Szent Száva Általános Iskola, Szabadka: „Már hosszabb ideje együttműködünk az oromi Arany János Általános Iskolával, többek között már hatodik alkalommal barátkozunk, de először ebben a központi iskolában. Eddig a békovai intézményünkben szerveztük.

A gyerekek nem csak kézműves foglalkozásokon, hanem közös tornaórán is részt vettek.

Szabadka
Orom
Szent Száva Általános Iskola
diák
vendég

Most

18:24, Frissítve: 18:31

Mindent a Batyuba!

Július utolsó hetében tartják Zentagunarason a legnagyobb délvidéki népművészeti tábort, a Batyu tábort. A programra idén is majd’ háromszáz fiatalt várnak.
15:22, Frissítve: 17:00

A Lány című film nyerte az Arany torony-díjat

Lukas Dhont belga rendező Lány című filmje érdemelte ki az Arany torony-díjat az Európai Filmek 25. Palicsi Fesztiválján. A filmkedvelők a tegnapi záróceremónia után még két alkotást nézhettek meg.
13:35, Frissítve: 15:32

Strandolás a Tisza-parton

A nyári melegben aligha találunk jobb kikapcsolódást, mint a strandolást. A magyarkanizsai Tisza-parton minden lehetőség adott, hogy kihasználjuk ezt.

Népszerű

Elhunyt Bödő Sándor, a Pannon RTV munkatársa

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Bödő Sándor, a Pannon RTV magyarkanizsai tudósítója, Aranytoll-díjas újságíró, kedves kollégánk. Tegnap töltötte be 65. életévét és vonult nyugdíjba.
Szabadkai Zsinagóga beltere

Teljes pompában a szabadkai Zsinagóga beltere

Határidőn belül, 2017. december 31-én befejezték a szabadkai Zsinagóga felújításának belső munkálatait. A három kupola helyreállítása is a megfelelő ütemben halad - mondják az illetékesek.
Budai Dániel

Meghalt a 15 éves Budai Dániel

A szabadkai fiú az egyik belgrádi gyermekkórházban töltötte utolsó perceit. Budai Dánielnek szív- és tüdőátültetésre lett volna szüksége, amiről korábban a Pannon RTV is beszámolt.