Ugrás a tartalomra

Egyre inkább kirándulóbarát a Palicsi- és a Ludasi-tó környéke

2020.06.18
18:37
2020.06.18
19:05
Forrás
Pannon RTV
Javarészt befejeződtek a Palicsi-tó körüli kisajátítási folyamatok, a Ludasi-tó esetében pedig a hónap folyamán folytatódnak az eljárások.

Mindez annak érdekében, hogy a két tó körül létrehozzák a tavak biodiverzitásának megőrzése szempontjából létfontosságú védősávokat - mondta el Dobó Márta, a Palics-Ludas Közvállalat igazgatója.

A további tervek között szerepel a partszakaszok őshonos gyepre jellemző fű- és fafajtákkal való betelepítése.

A helyszínre ellátogatott Dr. Pásztor Bálint is, a VMSZ szabadkai listavezetője. Az eseményen az is elhangzott, hogy augusztusban egy újabb lehalászást terveznek. Sőt a sétálóknak, kerékpározóknak pihenőhelyeket, kilátókat is terveznek kiépíteni.

Dobó Márta, a Palics-Ludas Közvállalat igazgatója: „A Palicsi-tó körül március elején megkezdődtek a munkálatok, amik tulajdonképpen a tereprendezést ütemezték elő, ami azt jelenti, hogy megtisztításra került szinte a négyes szektor összterülete, ami kisajátításra került. Ez a partszakasz, ahol most vagyunk, ez egy nádas, bozótos terület volt, ahol tulajdonképp az erre elhaladók a tavat sem láthatták. Most viszont szépen ki van tisztítva, a fák meg vannak metszve. Az lenne a cél, hogy a majdani kerékpárúton, ami az itteni úttal párhuzamosan fog haladni, az erre kerékpározók is csodájára tudjanak járni, nemcsak a tónak, hanem az itt lévő élővilágnak, madár- és növényvilágnak úgyszintén.”

Palicsi-tó
Ludasi-tó
Palics-Ludas Közvállalat
védősáv
Választások 2020

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.