Ugrás a tartalomra

Egyre kevesebb helyen van már házszentelés

2019.01.22
21:24
2024.03.19
08:44
Forrás
Pannon RTV
Egyes bánáti szórványtelepüléseken azonban még ragaszkodnak a középkori eredetű, keresztény szokáshoz. Sőt Szentmihályon az idén több házat szentelnek meg, mint a korábbi években.

Szentírási olvasmány, közös ima, utána pedig a pap megszenteli a házbéliek által kijelölt helyiségeket, majd erről bejegyzést tesz, jól látható helyen, az ajtófélfán vagy gerendán. A szentmihályi Miller-családban nagy jelentősége van ennek az eseménynek. Miller Rozália, Szentmihály: „A házszentelés minden évben megvolt. De én még néha szoktam magam is szentelni. Mert hallottam azt, hogy jó az embernek otthon is megszentelje kicsit a házat, udvart. Tartom tovább, mert ez valamikor is így volt.”

Egykor a papok házról-házra mentek, mostanában már csak a vízkeresztkor bejelentett igény szerint történik a házszentelés. Elias atya azonban idén visszahozta a régi hagyományt Szentmihályra: úgy döntött, hogy minden házat felkeres a faluban. Elias Ohoiledwarin, plébániai kormányzó, Szentmihály: „Látom, hogy várnak. És nagyon nagy az érdeklődés. Tavaly úgy csináltam, hogy aki jelentkezett, akkor mentem oda és házakat szenteltem. De most sokan vannak, akik nem jelentkeznek, de nagyon akarnak. Úgy látom, hogy nem kell a jelentkezés, hanem csak menjek oda.”

A hiedelem szerint a házszentelés egész évre meghatározza a benne élők sorsát. Egészséget, megértést hoz, összetartja a családot. Bibu Brigitta, Szentmihály: „Családunkban a házszentelés a hitünk megerősítésének egy formája. Fontosnak tarjuk, hogy minden év elején megszenteljük a házat. Így kérjük az Isten áldását és kegyelmét az elkövetkező évre.”

Sok helyen a háziállatokat is megszentelik, hogy gyarapodjanak és megvédjék őket minden bajtól. Csapó Valéria, Szentmihály: „Ez egy fontos dolog, hogy a házat minden évben megszenteljük. Ugyanúgy szoktuk az udvarunkat, még a jószágunkat is – tehát, amink van, hogy az szeretetben, békében növekedjen.”

Nagybecskereken tíz évvel ezelőtt még száz házat szenteltek meg évente. Ma csak hatvanat. Egyesek az új házba, vagy másik otthonba való beköltözéskor szenteltetnek. Faluhelyen azonban még ma is sok család minden évben várja a házszentelést.

házszentelés
Szentmihály
Elias atya

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.