Ugrás a tartalomra

Egyre több a migráns Nyugat-Bácskában

2017.10.09
19:46
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
A szerb-horvát határ menti településeken gyakran látni migránsokat az utcákon, a lakosok szerint éjjelente a közeli erdőkben és az elhagyatott házakban húzzák meg magukat.

A zombori befogadóközponthoz vezető utcán lehet találkozni a legtöbb migránssal, ugyanis naponta járnak vásárolni a közeli kisboltba. Az egyik, magát pakisztáninak valló férfi azt mondta, ő nem a befogadóközpontban él: „Az erdőben alszom. Temérdek gond van. A tisztálkodással, az alvással. Két hónapja próbálkozok átjutni a magyar határon, de visszatoloncolnak Szerbiába.”

A szerb-horvát határ menti Monostorszegen is egyre több migránst lehet látni - mondták a helyiek. Esténként taxival és autóbusszal érkeznek, majd az erdőkbe vonulnak, és a falu mellett a Dunán próbálnak átjutni a szomszédos Horvátországba. Egyelőre békések, a helyiek azonban tartanak attól, mi lesz télen. Mrvičin Ankica, Monostorszeg: „Amint beáll a hideg, valószínűleg ugyanaz lesz, mint azokon a településeken, ahol az emberek panaszkodnak rájuk, mint tavaly Béregen és Bezdánban, hogy tönkretették a nyaralókat, beköltöztek az elhagyatott házakba, megkárosították az emberek magánterületét. Valószínűleg amint eljön a tél, mikor már hideg lesz, itt is megtörténik ugyanaz. Ettől félünk. De most még békések.”

Állítólag az erdőben táboroznak, illetve ott látni őket a leggyakrabban. Az egyik helyi lakos néhány nappal ezelőtt egy nagyobb csoportot is megfigyelt a közelben. Čonka Đura, Monostorszeg: „Itt láttam őket, mintegy 30-an voltak, ha nem többen. Apatin irányába mentek, majd fél egy, két óra körül jöttek vissza Monostorszeg felé. Gyakran látom, hogy nálunk vásárolnak élelmet az üzletben, majd ismét visszamennek Apatin felé.”

Ráakadtunk egy lakatlan épületre is, ahol betört ablaküvegek és tűzrakás nyomai utaltak arra, hogy járt bent valaki. A monostorszegiek szerint migránsok voltak.

migráns
Nyugat-Bácska
Monostorszeg

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.