Ugrás a tartalomra

Egyre több turista érkezik Zentára

2019.04.10
15:50
2019.04.10
17:12
Forrás
Pannon RTV
Az utóbbi időben jelentősen megnövekedett a Zentára látogató turisták száma. Az elmúlt hét év statisztikai adatai alapján a Zentán szállást foglalók száma csaknem hatszorosára nőtt.

A Tisza-menti turizmus kapcsán tartottak szemináriumot a Zentai Városházán.

A Tisza-menti településre érkezők nem csak a város természeti adottságaiban gyönyörködhetnek. A Zentai csata kapcsán a Városháza tornyában egy kiállítás is helyet kapott. A látogatók a toronyból nyíló panorámában is gyönyörködhetnek.

Kosiczky András, idegenforgalommal megbízott tanácsos, Zenta KT (VMSZ): „Körülbelül hét évvel ezelőtt, amikor kezdtük ezt a munkát, a Zentai Csata brand-építést és a rendezvényeket, az éjszakázások száma ötezer volt. És most pedig évi harmincezernél tartunk. Ez százalékokban mérve is egy impozáns szám.”

A természeti és kulturális turizmus integrált fejlesztése a Tisza mentén címmel szemináriumot is tartottak a Zentai Városháza dísztermében. Egy Interreg-IPA pályázat keretein belül megvalósuló projekt célja az, hogy a Vajdasági Turisztikai Hivatal a Csongrád Megyei Önkormányzattal közösen hozzon létre egy határon átnyúló idegenforgalmi hálózatot.

Nataša Pavlović, igazgató, Vajdasági Idegenforgalmi Szervezet: „Zenta, ahogy még másik tíz Tisza-menti város és önkormányzat Szerbiában, igazán sok látnivalóval rendelkezik. Ezeket kell összekapcsolni a projektben egy közös turisztikai útvonal keretében.”

A zentai a turizmussal kapcsolatos fejlesztések elsődleges célja az, hogy a közeljövőben az ide látogatók ne csak egy éjszakát töltsenek el a városban.

Zenta
turizmus

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.