Ugrás a tartalomra

Együtt emlékeztek a nagybecskereki katolikus és református hívek

2017.08.21
18:12
2024.03.19
08:36
Együtt emlékeztek államalapító királyunkra vasárnap a nagybecskereki katolikus- és református hívek, a református templomban bemutatott ökumenikus istentiszteleten.

Gyuris László plébános és Kiss Nándor református esperes közösen szentelték és áldották meg az új búzából készült kenyeret. A nagybecskereki hívek ugyanis egyik évben a katolikus, a másikban pedig a református templomban tartanak közös megemlékezést. Kiss Nándor, református esperes: „Meg kell becsülni azoknak az embereknek a munkáját is, akik bármilyen más munkát, akár intellektuálisat vagy fizikai végeztek, hogy fizetéshez, nyugdíjhoz jussanak és megvegyék azt a kitermelt kenyeret, és ünnepelni való dolog, ha be tudják szerezni, be tudjuk szerezni.”

Az ünnepi műsorban fellépett Lackó Ínesz, Jenovay Lajos és az Emmanuel kamarakórus. Engler Katalin a kenyérről írt versét olvasta fel: „A lisztből készült kenyér jelenlétét nem tudom elválasztani a lelkemben élő kenyérrel. Ő itt is kenyér. A hitem is kenyér. A lelkem tápláló kenyere.”

A nagybecskereki piarista Gimnázium – amelynek része volt a Szent István tiszteletére felszentelt templom – 1846-ban nyitotta meg kapuit. A trianoni békediktátum után a piarista szerzeteseket kiutasították az országból. Az elmúlt harminc évben már a templombúcsú alkalmával találkoznak benne a hívek. Gyuris László, plébános, Nagybecskerek: „Itt meg tudjuk ünnepelni azt az Isteni ajándékot, hogy ehhez a néphez tartozunk. Kezdetben már rögtön az alapjában ennek a népnek volt egy szent család, aki megadta szinte az irányát, hogy milyenek kell legyünk. És főleg ebben a nagyon–nagyon kritikus időben, amikor szinte minden támadja a családot, tudjuk, milyen törvényeket hoznak stb., mi fölnézhetünk magyarok, hogy országunk kezdetén valóban egy szent család volt.”

A Gimnáziumtemplom egykor a nagybecskereki magyar fiatalok kedvenc találkozóhelye volt. Balázs József, Nagybecskerek: „Innen jött az a szeretet elsősorban a zene iránt is, mert sokan ebből kiindulva lettünk énekesek, énekkarokban énekeltünk, zenészek lettek, szóval azt akarom mondani, hogy itt egy olyan találkozási hely volt a fiatalok részére, ahol a dolgok önmaguktól jöttek.”

A templom ma is az iskola épületegyüttesének része, de tanulói már nem látogatják. Évente egyszer, augusztus 20-án mutatnak be itt szentmisét.

Nagybecskerek
katolikus
református
Gyuris László
Kiss Nándor

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.