Ugrás a tartalomra

Együtt imádkoztak a békéért

2022.03.05
08:16
2022.03.05
17:18
Forrás
Pannon RTV
Ismét közösen tartották meg az ökumenikus világimanapot Hertelendyfalván a református és katolikus hívek. Folytatva a több évtizedes hagyományt a református imaházban imádkoztak és énekeltek együtt, hogy legyen béke a világban.

Hertelendyfalván a református imaházban két év után ismét megtartották az ökumenikus világimanapot, amelyre a szövegkönyvet Anglia, Wales és Észak-Írország asszonytestvérei készítették.

Az egyre fogyatkozó katolikus és református hívőközösség tagjai örömmel vettek részt az ökumenikus női imanapon, amelyet világszerte ugyanazon a napon tartanak meg. Györfi Horváth Gizella Udvarszállásról, egy kis katolikus közösségből került Hertelendyfalvára és első alkalommal vett részt ilyen jellegű összejövetelen.

„Ilyen helyen, ilyen közösségben mindig jó érzés részt venni az eseményeken. Jó érzés, amikor az ember tartozik valahova, mert sokkal jobb közösségben élni a mindennapokat és tudni, hogy mindig, minden esetben, minden alkalommal az ember számíthat a közösség tagjaira.”

A hagyomány szerint mindkét közösségből a tagok vállalják az előre megírt liturgia felolvasását. Ömböli Margit évről-évre hálásan fogadja ezt a feladatot.

„Nagyon örülök, hogy megértük azt, hogy a katolikusok és a reformátusok együtt imádkozunk, hogy minden évben nagy szeretetben együtt vagyunk. Ennek örülök a legjobban.”

Hertelendyfalván az Ökumenikus Imanap előkészítését rendszerint Halász Zsuzsanna vállalja, a katolikus és református kántorral közösen, hiszen felváltva mindkét felekezet énekeiből is elhangzik néhány.

Halász Zsuzsanna: „Régebben megkaptuk az imanapi anyagot, a liturgiás füzetet, és azt ha tudtuk, akkor sokszorosítottuk és kiosztottuk a hívek között.  Az idén ez nem így volt, most az internet segítségével jutottunk hozzá az anyaghoz. A liturgia anyagát kinyomtattuk és felosztottuk a felolvasók között.”

Az imanap végén Gyuris László, pancsovai plébános és Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke mondott áldást és fohászt a világ békéjéért.

Hertelendyfalva
Halász Zsuzsanna
ökumenikus világimanap

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.