Ugrás a tartalomra

Elballagott a nagybecskereki katolikus leánykollégium tíz érettségizője

2018.05.10
09:56
2018.05.10
18:24
Forrás
Pannon RTV
Nemcsak lakhatási helyet biztosít a kollégium, hanem közösséget is ad.

Ballagási ünnepségen köszönt el a nővérektől és társaiktól a nagybecskereki Szathmáry Karolina katolikus leánykollégium tíz érettségizője. A búcsú tegnap délután az egykori Leánynevelő Intézet kápolnájában bemutatott szentmise keretében zajlott.

Az ünnepi szentmisét Német László, nagybecskereki megyéspüspök celebrálta, Király Tibor atya, kisoroszi plébános és Ellias Ohoilledwarin segédlelkész közreműködésével. Az eseményen jelen voltak a szülők is. Détári Margit, szülő, Nagykikinda: „Gyermekként jött ide a végzős lányom, és most már mint felnőtt távozik innen. Kavarognak bennem az érzések, érzelmek. Köszönettel tartozok ennek a közösségnek, elsősorban a nővérnek és a munkatársainak, akik nagyon szép nevelésben részesítették.”

A lányok számára nem csak lakhatási helyet biztosít a kollégium, hanem közösséget is ad, ahol magyarként jól érezhetik magukat. Lackó Márta, ballagó, Kisorosz: „Erről a kollégiumról az előző generáció diákjaitól hallottam, megtetszett nekem és akkor a szüleim is úgy döntöttek, hogy ez volna a legmegfelelőbb hely számomra. Mivel családias, otthonos és szerintük itt érezném magam legjobban. Hát be is igazolódott, amit gondoltak.”

A lányok elbúcsúztak a nevelőiktől, kollégista társaiktól, a kollégium személyzetétől – attól a közösségtől, amely az elmúlt négy év alatt a második otthonuk volt. Détári Apollónia, ballagó, Nagykikinda: „Nehéz volt elválni szüleimtől négy évvel ezelőtt. Nagy félelmek és kérdések voltak bennem, amikor elindultam ebbe a kollégiumba, de rengeteg támaszra is leltem a nővérek, akár a munkások és barátok részéről is.”

Koncz Julianna nővér a most érettségiző kollégistákkal együtt érkezett a nagybecskereki leánykollégiumba. „Négy évvel ezelőtt érkeztem ide Bánátba. Velük együtt indultam, és most velük együtt ünnepelek egyfajta befejezést. Ők elmennek, én maradok. Mégis ez egy közös és együttes ünnep számunkra. Még szebbé tette, hogy éppen a mai napon van a rendalapítónknak az ünnepe, akit boldoggá avattak.”

Idén 66 kollégistájuk volt. Hálószoba lett a könyvtárteremből, megtelt a muzslyai épületük is. Őszre szívesen várnak minden új kollégistát. Közben elkezdődött a visszaszármaztatott épületük felújítása is, amelyben - remélhetőleg már a jövő évtől - tágasabb helyet biztosítanak a továbbtanulni vágyó leányoknak.

leánykollégium
érettségiző

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.