Ugrás a tartalomra

Elballagtak a szabadkai Kosztolányi gimnázium végzősei

2018.05.24
18:40
2024.03.19
08:40
Forrás
Pannon RTV
Elballagtak a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium végzős tanulói. A diákok folytatják tanulmányaikat, legtöbben Magyarországon és Szerbiában tanulnak tovább.

Móricz Virág Kinga két egyetemre is szeretne beiratkozni. A magyar nyelv és irodalom, valamint a gyógypedagógia is érdekli. „Végig tartottam a színkitűnőségemet. Nem volt annyira nehéz, mivel nagyon könnyű volt felkészülni, mert nagyon jók voltak a tanáraink.”

Balázs Piri Diana osztályfőnök nehéz szívvel vett búcsút diákjaitól. Ebbe az osztályba jártak a legtehetségesebb diákok. „Három tanulóm is. Az egyik a generáció diákja, az én osztályomból van, a generáció sportolója is, ugyanakkor a Dezső-díjas is az én osztályomból került ki.”

A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban csütörtök délután ballagtak el a diákok. 56-an vannak pontosan. A legtöbben természetesen felsőfokú tanulmányokat is folytatnak majd. Novák Attila, igazgató, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium (KDTG), Szabadka: „A diákjainknak pont egy hetük van, hogy felkészüljenek lélekben az első írásbeli érettségi vizsgára. Tehát jövő csütörtökön, 31-én indulnak az érettségik. Az írásbelik, attól függ, hogy melyik tagozaton vannak beosztva, június elején lesznek, utána indulnak a szóbelik. Majd a hónap közepe táján fejeződnek, az érettségi dolgozatok védésével.”

Az utánpótlással kapcsolatban optimista az igazgató. A felvételire jelentkezők száma alapján szeptemberben két nyelvi tagozat és egy általános tagozat is elindulhat.

Szabadka
Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.