Ugrás a tartalomra

Életmentés és két szabadnap

2022.04.14
14:01
2022.04.15
16:02
Forrás
Pannon RTV
A szakemberek nem győzik hangsúlyozni a véradás fontosságát, hiszen ezzel, ahogyan másoknak, úgy magunknak is jót teszünk.

Azért, hogy egyre több kamaszt kapcsoljanak be a véradás körforgásába, véradási akciót tartottak ma Adán a helyi középiskolában.

Andruskó Szebasztián a helyi Műszaki Középiskola tanulója társaival érkezett a csütörtöki véradásra, és mint mondja, bár még csak másodjára ad vért, rendszeressé szeretné ezt tenni. Barátait is ő biztatta a részvételre: „Szerintem elég fontos, mert birok segíteni az embertársaimon és szerintem így másokon is segítek, meg magamon is.”

A fiatalok bevonása nagyon fontos, hiszen ők lesznek a jövő véradói, így elengedhetetlen, hogy megismerkedjenek a Vöröskereszt tevékenységével. Az is fontos, hogy eloszlassuk a félelmeiket a véradás kapcsán - mondta Velez Teodóra, az adai Vöröskereszt titkára: „Kell egy kis bátorságot önteni beléjük, de legnagyobb inspiráció számukra, hogy az iskolától kapnak két szabadnapot. Pillanatnyilag a gyerekeket inkább ez fogja meg, mindannak ellenére, hogy nagyon fontos véradónak lenni, akkor is, hogyha nem az iskolából kapom a két napot, hanem a saját maga érdekében is, hogy a saját egészségi állapotát is kivizsgáljak, ugyanakkor pedig nagyon nemes dolog, hogy másnak is tudunk segíteni.”

Az adai Műszaki Iskolában megtartott véradáson alkalmanként közel 30-40 diák is részt vesz.

véradás
Ada
önkéntes
önkéntes véradás
önkéntes véradó
Vöröskereszt

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.