Ugrás a tartalomra

Elhunyt Báló Tibor

2020.10.29
20:50
2020.10.29
20:59
Forrás
Pannon RTV
Elhunyt Báló Tibor, Törökbecse Község oktatással megbízott tanácsosa, a VMSZ törökbecsei helyi szervezetének elnöke, a Rákóczi Szövetség törökbecsei helyi szervezetének elnöke, a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület alelnöke.

Báló Tibor 1959. január 25-én született. A bánáti település magyar közössége Báló Tibor tanár úrnak szólította, aki a tanügyi tevékenysége mellett rengeteget tett a bánáti  magyar közösség érdekérvényesítéséért. Odaadó, lelkes munkájának, tevékenységének  köszönhetően a már tíz éves múltra visszatekintő helyi Rákóczi Ifjúsági Szervezet is sikeresen  tevékenykedett, hiszen a csapathoz évről- évre mind több  fiatal csatlakozott. Az örökségeket, nemzetünk történelmi, kulturális gazdag múltját az utókornak kell továbbítani- vallotta Báló Tibor. Ezt sikerrel is tette, hiszen a törökbecsei fiúk, lányok bőven kivették részüket úgy az alkalmi műsorokból, történelmi megemlékezésekből, számtalan  műhelymunkából, játszóházak szervezéséből, általa szervezett tanulmányi kirándulásokból, irodalmi, kreatív tevékenységekből. 

IPA pályázatok sikeres megvalósítása mellett, a községben neki köszönhetően indult be a kilenc éve sikerrel működő  Magyar Nemzeti Tanács Iskolabusz programja, ami által beodrai felsős diákok ingyenesen nap mint nap mintegy ötven kilómétert tesznek meg annak érdekében, hogy a felső osztályokban anyanyelvükön tanulhassanak.

Hirtelen halálának hírét mély megrendüléssel fogadták a törökbecsei, beodrai, óbecsei  diákok, a felnőttek, időskorúak, a Rákóczi Szövetség, a szövetség helyi Ifjúsági Szervezet fiataljai, a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület tagjai, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Magyar Nemzeti Tanács, családtagok, rokonok, a vajdasági, anyaországi barátok,ismerősök. 

Üzenete nem volt más, mint az, hogy a család, a fiatalok, a közép-és aranykorúak összetartásában rejlik a szórványban élők sikeressége, érvényesülése.

Báló Tibor tanár urat, a törökbecsei katolikus temetőben szombaton 13 órakor helyezik örök nyugvóhelyére.

Báló Tibor

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.