Ugrás a tartalomra

Elhunyt Egeresi Sándor

2021.09.05
18:21
2021.09.10
17:01
Forrás
Pannon RTV
57 éves korában elhunyt Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház egykori elnöke és alelnöke, aki a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője is volt.

Egeresi Sándort holnap helyezik örök nyugalomra. Temetése szeptember 7-én, 14 órakor lesz a topolyai Nyugati temetőben. Előtte, 12 órától gyászülést tartanak a topolyai Színházteremben.

Egeresi az utóbbi években a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság segédtitkári tisztségét is betöltötte.

Már huszonévesen politikai pozíciót töltött be a Szocialista Ifjúsági Szövetség Tartományi Választmányában, majd a történelmi VMDK-ban folytatta politikai pályafutását.

A '90-es évek elején több háborúellenes megmozdulás szervezője volt.

Az 1994-ben alakuló Vajdasági Magyar Szövetség egyik alapító tagja és kezdettől fogva vezető tisztségviselője. 1989 óta összesen hat alkalommal szerzett tartományi képviselői mandátumot Topolya község polgárainak köszönhetően.

2000 és 2008 között a tartományi parlament alelnöke volt, majd 2008-ban választották meg a Tartományi Parlament elnökévé.

Aktív nemzetközi tevékenységet folytatott Vajdaság euroregionális kapcsolatainak fejlesztése érdekében. Tőle származik a nemzetközi toleranciatáborok ötlete és egy regionális toleranciaközpont létrehozása a „tolerancia fővárosában", Topolyán.

2020 februárjában a Szubjektív című műsorunk vendége volt.

Egeresi Sándor
Vajdasági Magyar Szövetség
Tartományi Parlament
Toleranciatábor
Topolya

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.