Ugrás a tartalomra

Elhunyt Miocs József

2023.05.24
18:22
2023.05.24
21:04
Forrás
Pannon RTV
A Szabadkai Egyházmegye értesítette a nyilvánosságot a hírről.

Elhunyt Miocs József címzetes apát, pápai prelátus, a szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium rektor-igazgatója. A temetés helyéről és időpontjáról a Szabadkai Egyházmegye később ad értesítést.

Miocs József Kúlán született 1942-ben. Főiskolai tanulmányait Zágrábban fejezte filozófia és teológia szakon, valamint a zeneművészeti főiskola egyházzenei szakán is szerzet diplomát. Pappá 1968-ban szentelték a szabadkai székesegyházban. 1975-től a szabadkai Paulinum Gimnázium rendes tanára, majd 1981-től az intézmény igazgatója. Miocs József munkájának köszönhetően 2004-ben akkreditálták a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnáziumot és Kollégiumot.

2018-ban pappá szentelésének 50. jubileuma alkalmából szülővárosában, Kúlán tartotta meg aranymiséjét.

Miocs József akkor elmondta: „Azért választottam Kúlát, hogy ide jövök, mivel itt születtem, itt kereszteltek, itt volt újmisém, itt volt ezüstmisém és az aranymisét is azt mondtam, itt tartom, hogy ezt a kis közösséget, ami még itt van, a magyarságot, a hívő közösséget összetartsa, és hogy rendezzünk egy szép ünnepséget, amely lelki élmény lesz és továbbra is erőt ad ennek a kis közösségnek és nekem is.”

Miocs József több magas rangú kitüntetésben is részesült. 2007-ben magyar köztársasági aranyérdem kereszt kitüntetést kapott, 2008-ban Szabadka Város díszpolgára lett, 2022-ben pedig Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetésben részesült a vajdasági magyarság megmaradását 50 éven át segítő, oktatói, nevelői és lelkipásztori szolgálata elismeréseként.

Miocs József akkor így nyilatkozott: „Amikor felhívott a miniszterelnöki hivatal Budapestről, nem tudtam szóhoz jutni. Nem tudtam, hogy mit mondjak, amikor közölték velem, hogy gyűlés volt és egyhangúlag megszavazták, hogy én egy magyar állami kitüntetésben részesülök. Mindjárt gratuláltak is Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel az élen.”

Miocs József életének 82., papságának 55. esztendejében hunyt el.

Miocs József
elhunyt

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.