Ugrás a tartalomra

Elindult az MNT egyetemi felvételi felkészítője

2018.03.24
12:49
2018.06.28
11:28
Forrás
Pannon RTV
Megkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács ingyenes tantermi felvételi-felkészítője. A diákokat ma Zentán és Szabadkán fogadták a tanárok.

Szabadkán a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium épületében tartották meg a felkészítő program megnyitóját. Az észak-bácskai településen hét, míg Zentán két tantárgyból szerveznek órákat a diákok számára. Idén a legnagyobb érdeklődés a matematika és a biológia iránt volt.


Sőreg Enikő most még Zentán, a későbbiekben pedig Újvidéken szeretne matematikát tanulni. „Úgy gondolom, hogy amellett, hogy emelt matekot tanulok, szükségem van még a felvételi-előkészítőre matematikából. Az informatikát is felvettem, csak a kettő egy időpontban van, így nem tudok mindkettőn ott lenni, csak matematikán.”

Varga Róbert, Szabadka: „Tényleg kivételes dolog, mert ingyen el lehet jönni a felkészítőkre és azt a tananyagot nyújtják, ami a felvételin lesz egy adott főiskolán vagy egyetemen.”

A felkészítő folyamat két részből áll. Február elseje óta egy elektronikus felületen regisztrálhattak a diákok, és ott egy bizonyos mennyiségű tananyagot találtak, amivel már ismerkedhettek, megpróbálhatták megoldani, felmérhették saját tudásukat. Most viszont, a második részben személyesen is találkoznak felkészítő tanárokkal.

Csikós Pajor Gizella, matematikatanár, Zenta: „Ilyenkor ők látnak egy kidolgozott, részleteiben kidolgozott feladatsort, és akkor talán ennek alapján könnyebben meg is tudnak indulni az otthoni, önálló gyakorlásban is.”

A tervek szerint több hétvégén keresztül találkoznak szombat délelőttönként a tanulók és a tanárok, majd pedig Újvidéken töltenek két napot.

Petkovics Márta, tag, Végrehajtó Bizottság, MNT: „Április utolsó hétvégéjén, 28-án és 29-én lesz egy hétvégi felkészítő tábor Újvidéken, az Európa Kollégiumban. Azonban ezzel még nem fog befejeződni a felkészítő, mert a legnagyobb szükség éppen júniusban van, amikor a gyerekek már túl vannak az érettségin, és akkor már kizárólag csak a felvételire tudnak koncentrálni.”

A felkészítő az MNT komplex ösztöndíjprogramjának egy szegmense, amelyet a magyar kormány támogat.

Magyar Nemzeti Tanács
felvételi felkészítő

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.