Ugrás a tartalomra

Elismert zentai újságírók

2021.02.01
16:19
2021.02.01
21:40
Forrás
Pannon RTV
Két zentai újságíró is elismerésben részesült a Külhoni Média a Családért-díj versenyében. Idén megosztott első helyet ítélt oda a zsűri.

Egy erdélyi újságíró mellett Gruik Zsuzsa, a Magyar Szó zentai munkatársa is kiérdemelte az elismerést. A közönségszavazás külhoni nyertese Polyák Hajnalka lett, aki szintén a Magyar Szó zentai munkatársa.

Gruik Zsuzsa „Kavics a tóban – Elveszített magzatok és kisbabák” című írásában a vetéléssel, a halva születéssel, illetve a csecsemőhalállal foglalkozott. Ahogyan elmondta, azért választotta ezt az igen nehéz témát, mert annak ellenére, hogy sok párt érint, keveset beszélnek róla. A számok azonban azt mutatják, hogy sokkal gyakrabban történnek ilyen szomorú esetek, mint ahogyan azt elképzeljük. Írásával kiérdemelte a Külhoni Média a Családért-díj első helyét. Az elismerő oklevelet Tóth Lívia, vajdasági zsűritag adta át.

Gruik Zsuzsa, díjazott: „Nagyon örülök a díjnak. egyrészt mert nagyon sok munkám van benne, és tényleg nagyon igyekeztem egy olyan cikket összeállítani, ami minden szempontból közvetíti azoknak az anyáknak és apáknak a gondolatait, akik átélték a gyermekveszteséget. Másrészt pedig azért, mert úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos téma, és minden nő, aki átesett egy vetélésen, vagy akinek meghalt a kisbabája, megérdemli azt, hogy az ő hangját meghallja a társadalom.”

A közönségszavazást a tavalyi évben terjesztették ki a külhoni régiókra is. A nyertese idén Polyák Hajnalka lett, aki írásában a csókai Mészáros családot mutatta be, ahol az édesapa diakónus. Elmondta, hívő emberként közel áll hozzá a téma. „A díj mindenféleképpen egy szeretet a közönségtől. Én úgy gondolom, hogy azoknak az embereknek, akik bátorítottak, segítettek, nekik egy nagy köszönömöt mondok, és igyekszem ezt meghálálni. Igyekszem feléjük empátiával és szeretettel viszonyulni.”

Az elismeréseket újságírókból álló zsűri ítélte oda. A pályázatra minden hónapban ajánlanak a család témakörével foglalkozó írásokat és tartalmakat, amelyből kiválasztják a legjobbat, amely a havi nyertes lesz. Tóth Lívia, vajdasági zsűritag: „Amikor havonta választunk, akkor általában ez megbeszéléssel megy, viszont amikor megvan a 12, ott viszont pontozunk. Mindenki kiválasztja az 5 kedvencét és 5,4,3,2,1 pontszámot ad rá, és így jön össze végül az eredmény. De ilyenkor már nem csak a külhoni zsűri pontoz, hanem a Képmás Magazin háromtagú zsűrije is.”

A Képmás Magazin és a Média a Családokért Alapítvány 2007 óta ítéli oda ezeket az elismeréseket. Olyan írott és elektronikus formában megjelent tartalmakból válogatnak, amelyek a családdal, emellett a párkapcsolatokkal, gyermekvállalással és hasonló témákkal foglalkoznak. A Külhoni Média a Családért-díjat 2017-ben hozták létre.

újságírás
díj
Külhoni Média a Családért

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.