Ugrás a tartalomra
TANJUG/ZORAN ZESTIC/nr

Elkészült a kruševaci covid-kórház

2020.12.20
12:42
2020.12.20
15:34
Forrás
Szerbiai RTV
Ez Szerbia második újonnan felépült covid-kórháza, a batajnicai intézmény után.

Ide érkeznek majd Dél- és Közép-Szerbiából is a koronavírusos betegek, akiket 126 orvos és több mint 500 egészségügyi dolgozó lát majd el. Az új kórházat Aleksandar Vučić is megtekintette.

Hétfőn fogadja az első betegeket az új kruševaci covid-kórház. Az épületben 500 fekhelyet alakítottak ki, 150 személy intenzív, valamint 350 ember félintenzív ellátását biztosítva. Vladan Cvetanović, aneszteziológus: „Az első betegeket holnap reggel 8 órakor fogadjuk. Mi teljes mértékben felkészültünk, de van még 24 óránk, hogy teszteljük a teljes rendszert. Tehát holnap reggel 8 órakor az első betegeket biztonságban be lehet szállítani a kórházba.”

Nagy nap ez Szerbia számára - mondta Aleksandar Vučić a megnyitón. A szerb államfő kiemelte, mindössze négy hónap alatt épült meg az ország második covid-kórháza. Az új intézmény technikailag is felszerelt - mondta Vučić. Egyebek mellett 150 lélegeztetőgép és ugyanennyi betegőrző monitor teszi lehetővé a páciensek szakszerű ellátását. „Most elmondhatom, hogy elegendő helyünk van az intenzív ellátáshoz. Amikor azt mondom, hogy most, nem a mai napra gondolok, hanem arra, hogy ha a helyzet esetleg rosszabb lesz, akkor is lesz elég hely. Igazán büszke vagyok arra, hogy Szerbia ezt megtette, mert a szerb állam megmutatta az erejét.”

Az új kruševaci covid-kórház felszerelése 9,5 millió euróba került.

Kruševac
krusevaci covid-kórház
covid-kórház
Aleksandar Vučić

Most

18:25

Amatőr festők páros tárlata Palicson

Az ABC & T Képzőművészeti Szakkör két tagjának Szabó Eszternek és Kovács Monellának nyílt önálló tárlata a Szabadkai Városi Könyvtár palicsi fiókkönyvtárában. A megnyitón szűknek bizonyult a kiállítóterem, a látogatók közül többen nem fértek be.

Népszerű