Ugrás a tartalomra

Elkezdődött a MNT szerb nyelvi felzárkóztató képzése

2022.07.04
10:33
2022.07.04
17:44
Forrás
Pannon RTV
A Magyar Nemzeti Tanács által szervezett programra 87 tanuló jelentkezett. A program első két hetében, amelyet július 4-e és 15-e között tartanak Szabadkán, Topolyán, Zentán, Adán, Magyarkanizsán, Óbecsén és Temerinben tantermi foglalkozás lesz.

Az oktatás hét kezdő és egy haladó csoportban zajlik. Végső Barbara számára nem jelent problémát megszólalni szerbül, az autós iskolát is szerb nyelven végezte el. „Úgy gondoltam, hogy ez egy megfelelő lehetőség arra, hogy fejlesszen a szerb tudásom, és Újvidéken szeretnék továbbtanulni a Műszaki Egyetemen, építészet szakon.”

Dudás Rikinek nehezen megy a szerb. Az újvidéki Testnevelési Karra ugyan bejutott, de félve vág neki ennek az időszaknak. „Nagyon az alapok, de még annál is kevesebb talán. Meg tudom magam értetni, de az még édes kevés ehhez az egyetemhez.”

A képzés részeként összesen 80 órát tartanak, a tanulókkal 8 tanár foglalkozik. Az első két héten napi 4 órát, míg a harmadikon napi 8 órát tanulnak a diákok.

Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, MNT: „Az a célja, hogy a fiatalokban egyfajta bátorítást, motivációt ébresszünk fel és ne jelentsen számukra gondot az itthoni továbbtanulás, a szerb nyelven való továbbtanulás. Szeretnénk segítségükre lenni abban, hogy a bennük lévő szerb nyelvtudást, amely lehet, hogy még eddig passzív, a felszínre kerüljön és mindenképp azt szeretnénk, hogy a tanárok a beszédcentrikusságot, a szókincsbővítést, a funkcionális nyelvhasználatot helyezzék előtérbe.”

Az utolsó héten a tanulók beköltöznek az újvidéki Európa Kollégiumba. Az itt eltöltött idő alatt a gyakorlatban fogják alkalmazni a tanultakat.

Takács Andrea, tanár, Topolya: „Az órákon a hangsúly a kommunikáción lesz, emellett lesz egy kis nyelvtani rész is, ahol átismételjük az igeidőket, illetve az eseteket. Újvidéken, a harmadik héten azt szeretnénk, ha a gyerekek minél többet kommunikálnának szerb nyelven. Különböző feladatokat fognak kapni, amelyet a boltokban, az utcán és a piacokon kell majd, hogy teljesítsenek csoportokban, vagy párban.”

Az Újvidéken eltöltött idő alatt előadásokon, foglalkozásokon és műhelymunkákon keresztül a továbbtanulás terén is segítséget nyújtanak majd a diákoknak. Információkat kapnak az MNT ösztöndíjprogramjáról, de az ifjúsági szervezetek programjairól is a Vajdasági Magyar Diákszövetség és a VIFÓ által.

Magyar Nemzeti Tanács
Topolya
nyelvi képzés

Most

19:03, Frissítve: 19:25

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.