Ugrás a tartalomra

Ellepik Horgost a migránsok

2021.11.08
15:41
2021.11.08
17:20
Forrás
Pannon RTV
Napról napra nő a Horgoson és környékén feltorlódó migránsok száma - állítják a helyiek. Az illegális bevándorlók már a település központját is ellepik, a horgosiak pedig sötétedés után inkább bezárkóznak otthonaikba.

A taxisok folyamatosan cirkálnak a településen, a határhoz közeli erdős, bozótos területen pedig külföldi segélyszervezetek jelentek meg.

Változatlanul Horgos külterületén, a Horgos-Röszke közúti határátkelőhely közvetlen közelében, a régi, elhagyott rendőrségi kiszolgáló épületekben bújik meg a legtöbb migráns. A Szerbiai Menekültügyi Főbiztosság Horgoson szolgálatot teljesítő biztonsági embere azt mondta, nagyjából négyszázan lehetnek Horgoson, illetve környékén. A helyiek szerint azonban legalább kétszer ennyien vannak. Feltűnően sokan gyülekeznek napközben Horgos központjában is, helyi embereket szinte alig látni.

Kollár Judit sötétedés után bezárkózik otthonába.

„Nem mindegy, hogy ennyi idegen ember mászkál itt, a faluban, este pedig én nem is merek kimenni, én éjszaka is dolgozom, házhoz jönnek értem, mert én nem szeretek a faluba bejönni sötétedés után. Egyrészt nagyon sokan vannak, és egyre többen, aztán eltűnnek, jönnek, azért ez nem mindegy a falunak, hogy ennyi idegen ember mászkál, csak úgy?”

Szinte mindegyikük Ausztriába vagy Németországba szeretne eljutni. Az egyik migráns azt mondta, próbált már a Tiszán is átkelni, de többször felmászott a határkerítésre is és átugorta.

„ Tunéziából jöttem, és Ausztriába megyek.
- Mennyi pénzt költöttél, hogy eljuss idáig?
- Talán úgy háromezer eurót. Háromezret eddig, idáig. De kell még pénz, hogy eljussak Ausztriáig.”


Ottjártunkkor, az autópálya- és a közúti határátkelőhely közötti erdős, bozótos részen egy belga rendszámú kisteherautó körül gyülekeztek a migránsok. Meleg holmit, élelmet és gyógyszereket osztottak nekik, egy állítólag nemzetközi segélyszervezet tagjai, akik egymás közt franciául beszéltek, stábunkat pedig elküldték. Az egyik afgán migráns tíz napja érkezett Horgosra, most próbál majd először nekivágni a magyar határkerítésnek.

„Törökországon keresztül mentem Albániába, majd Koszovón át jöttem be Szerbiába. Ausztriába tartok.”

A taxisok folyamatosan hozzák és viszik Horgosra és Horgosról a migránsokat. Egyikük éppen az egyik buszmegállón alkudozott az illegális bevándorlók csoportjával, de stábunkat észrevéve azonnal elhajtott. Ugyanezt tapasztaltuk az autópálya mentén is. A szalagkorláton ülő migránsokat vette volna fel egy taxis, de a kamera láttán otthagyta őket, majd gyalog folytatták útjukat.

Horgos
migráns
Menekültügyi Főbiztosság
taxi
segélyszervezet

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.