Ugrás a tartalomra

Elmarad a nádaljai Szent Iván-nap és a szenttamási Petrovdan ünnepségsorozat

2020.07.09
20:22
Forrás
Magyar Szó
Mivel az említett eseményekre több ezer látogató érkezik, ezáltal pedig nő a fertőzés terjedésének veszélye, az ünnepségeket el kell halasztani - emelte ki Radivoj Paroški.

Szenttamás község polgármestere szerint az intézkedéseknek elsősorban egészségmegőrző szerepük van, de ugyanezt a célt szolgálja a vendéglátóipari objektumok munkaidejének lerövidítése is. Paroški fontosnak véli, hogy megakadályozzák a polgárok nagyobb összejöveteleit is. Hozzátette továbbá, hogy óvatosnak és elővigyázatosnak kell lenni minden embernek, hiszen a tömeges fertőzés könnyen megjelenhet Szenttamáson is.

Szent Iván-nap
Szenttamás
Radivoj Paroški

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.