Ugrás a tartalomra

Élőújságot tartott a Magyar Szó Óbecsén

2018.02.23
09:24
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
A közönségtalálkozón az olvasók amellett, hogy megismerkedhettek a lap kiadványaival, számos mezőgazdasággal kapcsolatos kérdésükre is választ kaphattak.

Óbecsei állomására érkezett a Magyar Szó élőújság-sorozata csütörtökön. 

Hűséges olvasók és érdeklődő gazdák töltötték meg csütörtök este az óbecsei Than Emlékház előadótermét. Közülük sokan minden nap kézbe veszik a lapot. Karácsonyi Mária, Óbecse: „Mi minden nap megvesszük a Magyar Szót már nagyon régóta, a gyerekek is nagyon szeretik, különösen a Magvetőt benne, mert az egész család földműveléssel foglalkozik.”

Az óbecsei élőújságon is a legtöbb szó a mezőgazdaságról esett, az aktuális pályázatokról és a vissza nem térítendő támogatásokról szakemberek beszéltek a közönségnek. Varga Attila, a Magvető melléklet szerkesztője ezen témák mellett más aktualitásoknak is teret ad a lapban. Varga Attila, szerkesztő, Magvető: „Az embereket az érdekli, hogy kapnak-e valamilyen anyagi támogatást az aszálykár enyhítésére, erről több helyen is volt kérdés, és ezt a témát figyelemmel fogjuk kísérni az elkövetkező hónapokban. A gazdaságok újrajegyeztetése és az idei támogatások kifizetése is terítéken van.”

A Magyar Szó keddi mezőgazdasági melléklete tavasszal ismét nyereményjátékot hirdet. A Magvető mellett a közönség kézbe vehette a Magyar Szó kiadványait is. Varjú Márta, főszerkesztő, Magyar Szó: „Én nagyon fontos dolognak tartom, hogy eljövünk ide, bemutatkozunk, megismernek bennünket, kapcsolatot teremtünk az olvasóval, meghallgatjuk, hogy mit szeretnének a lapban látni, elmondják a véleményüket, elmondjuk mi azt, hogyan készül az újság, és egy szövetség alakul ki közöttünk.”

A Magyar Szó legközelebb március 1-én Pacséron tart sorsolással egybekötött élőújságot.     
 

Magyar Szó
Óbecse
élőújság

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.