Ugrás a tartalomra

Eltűntek a migránsok a Zombor környéki erdőkből

2017.12.27
15:32
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
Az enyhe időt kihasználva ugyanis most tömegesen vágnak neki a horvát, illetve a magyar határnak. Vízen keresztül próbálkoznak a Dunán vagy a Ferenc-csatornán, állítólag embercsempészek segítségével.

A zombori befogadóközpont mögött található egy régi, használaton kívüli katonai gyakorlótér. Ezt övezi egy erdős-bozótos rész, ahol néhány héttel ezelőtt még 150-200 migráns lakott a most már elhagyatott sátrakban. Most viszont eltűntek innen. Üres sátrak, főzőhelyek, hamu, poharak és szemét minden irányban. Hónapokig éltek itt illegális bevándorlók nagyobb csoportjai. Néhány hete, amikor sokkal hidegebb volt, a tűz mellett és a sátorban egymáshoz bújva melegedtek a migránsok. A hatalmas fenyő tövében is korábban egy sátor állt. Kissé odébb egymás mellett sorakoznak az üresen hagyott tákolmányok.

A helyiek azt mondják, néhány napja tömegesen mentek el innen a bevándorlók. Tudni vélik, hogy sokan próbálkoznak Béregnél, a Ferenc-csatornán keresztül csónakon átjutni Magyarországra, de a legtöbben most Monostorszeg felé vették az irányt, hogy a Dunán keresztül jussanak át Horvátországba. Stipan Forgić, erdész, Monostorszeg: „Horvátország felé át kell menniük a Dunán. Hogy mennek át, valaki segít-e nekik, fogalmam sincs. Általában éjszaka jönnek, és az erdőbe mennek. Lehet, hogy várja őket ott valaki, és átcsempészi. Nem tudom. Kora este hozzák őket a taxisok, Zomborból. Van, hogy tíz taxi is jön egyszerre.”

Monostorszegnél előbb a Duna-Tisza-Duna csatornán kell átkelniük, ahol nappal a komp is jár, a bevándorlók viszont másképp mennek át. A helyiek elmondása szerint Monostorszegnél a taxisok egy rozoga hídig viszik a migránsokat, akik az omladozó tákolmányon keresztül mennek át, és a Duna irányába veszik az útjukat, ami légvonalban 4-5 kilométerre van onnan. A Dunán keresztül állítólag embercsempészek segítségével kelnek át Horvátország területére. Azt mondják a helyiek, hogy sok csónak is eltűnt a monostorszegi víkendtelep területéről.

Vannak azonban migránsok, akik most érkeztek Zomborba, bevásároltak, és éppen menedéket keresnek a befogadóközpont környéki erdőkben, ahova a síneken sétálva jutnak el. Ott az embercsempészekre várnak, hogy Magyarországra vagy Horvátországba jussanak. Akib, Pakisztán: „Ide nem jönnek az embercsempészek. Az embercsempészekkel telefonon beszélünk.” Akib 15 napja jött Zomborba, azt mondja: otthon nem jó az élet, ezért bármi áron is, de el fog jutni Ausztriába.

Zombor
migráns

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.