Ugrás a tartalomra

Elutasították Karadžić kérelmét

2012.09.03
18:57
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszék hétfőn elutasította Radovan Karadžić korábbi boszniai szerb vezető ügyének újratárgyalására irányuló kérését
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszék hétfőn elutasította Radovan Karadžić korábbi boszniai szerb vezető ügyének újratárgyalására irányuló kérését. Karadžić arra hivatkozva szeretett volna új tárgyalást, hogy az őt vádoló ügyészek szerinte későn nyújtottak be a bíróságnak olyan bizonyítékokat, amelyek az ő álláspontját támasztják alá. A bíróság Radovan Karadžić kérését azért utasította el, mert a bírák szerint a késés nem okozott hátrányt a vádlott számára az eljárás folyamán. Az ügyészség májusban fejezte be az iratok ismertetését. Radovan Karadžić – aki önmagát védi – október 16-án kezdheti meg a védekezést. Radovan Karadžić ellen tíz pontban emeltek vádat a nemzetközi törvényszéken. Népirtás, háborús és emberiesség elleni bűnök miatt akarják felelősségre vonni az 1992 és 1995 közötti boszniai háborúban játszott szerepe miatt. A konfliktusban körülbelül 100 ezren haltak meg és több mint kétmillióan váltak földönfutóvá. A bíróság vizsgálja Karadžić felelősségét a srebrenicai mészárlásban is, amelyben több mint 8000 bosnyák menekültet, fiúkat és férfiakat gyilkoltak meg. Karadžić minden vádpontban ártatlannak tartja magát. (MTI)
bíróság
radovan karadzic
kérelem
elutasít

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.