„Emlékezetembe vésődött a fehér zsák tépőzárának hangja”

A megfelelő kezelésnek és az élni akarás vágyának köszönhetően újra a földi lét legnagyobb kincsét, az életet élvezheti a több krónikus betegségben szenvedő ötvenhárom éves törökbecsei Szaniszló Tibor. Stábunkat a színesebbnél színesebb virágokkal, sajátkezűleg készített kerti díszekkel övezett otthonának hangulatos kertjében fogadta.

Már az üdvözlésnél megjegyezte, ő az, aki újra megszületett, s ezentúl mindenképp két születésnapot ünnepel majd. Mint ahogyan az a nagyvilágban élő több millió emberrel történt, Tibor is koronavírussal fertőződött meg, olyannyira, hogy a veszélyes kór rövid időn belül tüdőgyulladásba csapott át. Több mint negyven fokos lázzal a nagybecskereki körzeti közkórház intenzív covid-osztályára szállították, ahol összesen harminchét napot töltött el. Ebből tizennégyet lélegeztetőgépen volt. Ez alatt az idő alatt a földi pokol világát élte meg, ami gondolataiban a lét értékrendjét is megváltoztatta. Igaz, a vírus mellékhatásainak tüneteivel, nehézkes beszéddel, mégis megosztotta tragikus történetét, hiszen mint mondja, az áprilisban kezdődő kálvária sokunk számára tanulságos lehet.

Szaniszló Tibor elmondta: „Ez az egész pokoli történet úgy kezdődött, hogy lázat kaptam, amit én gondoltam, hogy egy ilyen tavaszi megfázás, ami aztán nem enyhült, és két-három napra rá be kellett menni az orvoshoz, és diagnosztizálták a Covid-19 fertőzést, ami azután egy házi karanténnal folytatódott, egy itthoni gyógyulással. A gyógyulás nem haladt olyan ütemben, amilyenben elképzeltük, a láz nem enyhült és a negyedik-ötödik napon már annyira rosszul voltam, hogy a fiam talált rám reggel az ebédlőben, és akkor bevitt a helyi sürgősségi osztályra.
- Mit mondtak ott önnek az orvosok? Tudott valamiről, hallott valamit?
- Látni már nem láttam, mert annyira rosszul voltam, viszont hallottam, hogy azt mondják, hogy nagyon sürgősen be kell, hogy szállítsanak a nagybecskereki körzeti covid-osztályra, mivel itt már nem tudnak rajtam segíteni.”

Tibor reménye akkor landolt a mélykútban, amikor a közkórházban kezdődő harc másnapján 30-nál is magasabb vércukorszinttel, több mint negyven fokos lázzal, tüdőgyulladással a covid-osztály vörös részlegébe tolták be, ahol azonnal lélegeztetőgépre helyezték. Az állapota semmiben sem különbözött sorstársaitól, azonban lelki világát a levegőért küzdő betegek látványa olyannyira mélyen érintette, hogy az első napon enyhe idegösszeroppanást is kapott.

„A szobatársak annyira súlyos állapotban voltak, az én elképzelésem szerint, hogy nem jutott ki egyetlen egy szobatársam sem élve a tizennégy nap alatt . Mindegyiknek a feje felett behúzták a fehér zsáknak a tépőzárát. Ami nagyon, de nagyon az emlékezetembe vésődött, az a hosszú cipzárnak, a tépőzárnak a hangja.
- Volt halálfélelme?
- Igen, volt halálfélelmem és második este, amikor azt az enyhe idegösszeroppanást kaptam, azzal a tudattal voltam, hogy most már én is kész vagyok. Otthon szeretnék meghalni, indultam, és akkor lefogtak és elaltattak egy éjszakára, hogy lenyugodjak.”

A fertőzés előtt aktív életet élt, asztalosként dolgozott, sőt otthoni műhelyében fából kerti díszeket barkácsolt. A kórházban úgy érezte, hogy mindez soha nem tér vissza, sőt a családtagjait sem ölelheti már többé át. A függöny csodamód mégsem gördült le, hiszen Tibor súlyos állapota felett a töretlen élni akarás vágya győzedelmeskedett, amelyben a kórházi gyógyulás későbbi szakaszában, feleségével Ibolyával folytatott napi telefonos beszélgetések is jelentősen segítettek. Enni kezdett, s a nap minden pillanatában az otthon aggódó családtagokra gondolt.

„Nagyon rossz érzés volt ott feküdni, és nézni a többi beteget. Arra gondoltam minden pillanatban, hogy énnekem túl kell élni, hazajönni a feleségemhez, hazajönni a gyerekekhez, és a két csodálatos unokámhoz hazajönni, mivel élni akarok még, ötvenhárom évesen még, én gondolom, hogy nem oda tartozok, ahova a szobatársaim nagy mértékben távoztak.”

A betegség előtt igényelte a védőoltást, azonban annak beadatását a vírus előzte meg. Beszélgetésünk végén kiemelte, hogy ő már egyáltalán nem az, aki a betegség előtt volt. Jelenleg mellékhatásokkal küzd, amelyek háromtól öt hónapig tartó gyógyulást követően tűnhetnek majd el.

„Az életem nagy mértékben megváltozott, olyan értelemben, hogy azt tudnám üzenni minden honfitársnak, minden polgárnak, vegye fel a védőoltást, mivel attól., ha el is kapják, nem olyan mértékben mint az én helyzetem ami volt, ami hát nagyon súlyos volt, az orvosok sem adtak túl sok esélyt az életbe maradásra.
- Mit jelent önnek az élet? Mi a legdrágább kincs?
- Az életben a legdrágább kincs az egészség.”