Ugrás a tartalomra

Emléktábla őrzi az első világháborúban elesett péterréveiek nevét (videó)

2016.09.10
07:44
Márványlap őrzi ezentúl annak a 234 péterréveinek a nevét, akik az első világháborúban vesztették életüket
Márványlap őrzi ezentúl annak a 234 péterréveinek a nevét, akik az első világháborúban vesztették életüket. A péterrévei katolikus temetőben tegnap felszentelt emléktábla előtt az áldozatok rokonai első ízben róhatták le kegyeletüket a fronton elesett felmenőik emléke előtt. Első világháborús népdalok csendültek fel az emléktábla pénteki felszentelésén. A márványlapra 234 olyan péterrévei neve került föl, akik az első világháborúban a fronton estek el. Sokuk rokona most először adózhatott emléküknek. Nagy Miklós, tag, Falunkért Ifjúsági Csoport, Péterréve: „Családfakutatás kapcsán fedeztem föl olyan rokonaimat, akik az első világháborúban estek el, konkrétan négyet, és gondoltam, hogy nekik is, illetve a falumbeli többi áldozatnak is állíthatnánk egy emlékművet.” Kovács Ferenc, Péterréve: „Jó érzés ez, megbocsájtás, ahogy szokták mondani. Nagyon sok idő elmúlt. Öreganyám nagyon sokat mesélt róla. Apám 19 éves gyerek volt, amikor elvitték.”



A péterrévei Falunkért Ifjúsági Csoport kezdeményezte azt, hogy legyen egy olyan hely a nagy háború áldozatainak szülőhelyén, ahol fejet lehet hajtani az emlékük előtt. A táblára az elesett nem magyar származású emberek neve is felkerült. Szabó Attila, a Falunkért Ifjúsági Csoport elnöke úgy véli, nemzetiségüktől függetlenül, ők mind hősök. „Száz év után ezekre az áldozatokra nem lehet katonaként, ellenségként tekinteni, ezek az emberek áldozatok, akiknek a hozzátartozói a mai napig itt élnek Péterrévén. Most már van egy olyan méltó emlékhely, ahova eljöhetnek, ahol megemlékezhetnek ezeknek az embereknek az áldozatáról.” A névsor összeállításához Molnár Tibor levéltáros kutatásai szolgáltak alapul. Az emléktábla felavatását követően a péterrévei könyvtárban be is mutatták a kutató A bácskai Tisza mente I. világháborús hősi halottai című könyvét. „Ezeket az embereket nem tudtuk eltemetni méltó módon, és gyakorlatilag egy könyvkoporsót próbáltunk készíteni, amiben benne vannak az adatok, és tulajdonképpen az ő sorsuk is.” A tábla elkészítését a budapesti Keskenyúton Alapítvány és a várpalotai Trianon Múzeum Alapítvány támogatta, de a helybéliek is adakoztak a terv megvalósulásához.
Péterréve
emléktábla
elesettek
I. világháború

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.