Ugrás a tartalomra

Petőfi Sándor-emléktáblát avattak Temerinben

2018.08.20
08:37
2018.08.20
17:37
Forrás
Pannon RTV
A dombormű Hunyadi László erdélyi szobrász alkotása, és a temerini Gulyás csárda tulajdonosának kezdeményezésére került az említett étterem falára.

Vasárnap este alkalmi műsor keretében avatták az emléktáblát Temerinben Petőfi Sándor emlékére. Törteli László elszavalta a nemzet költője első műveinek egyikét, amelyet Majoros Pál, a temerini Gulyás csárda tulajdonosa, az emléktábla-állítás kezdeményezője maga választott ki erre az alkalomra.

„Az ötlet onnan ered, hogy itt van a Petőfi brigád utca, ez a másik a Petőfi Sándor utca, és a két utca találkozásánál itt van a Gulyás csárda. Hallgattam a rádióban, hogy ez az úriember, aki adományozta ezt a domborművet, ilyen célokra adományozza, amire én is pályáztam, adományozott is, elküldte a domborművet, mi meg egy ilyen márványtáblába belevéstük a belevésnivalót” - mondta Majoros Pál.

A temerini Szirmai Károly MME tagjainak alkalmi műsorát követően leplezték le a Petőfi Sándor emlékére állított táblát. A dombormű adományozója a kiskunfélegyházi Tarján József, aki szerint Petőfi Sándornak biztosan kedvére volna az emléktáblának választott helyszín, hiszen mindig is kedvelte a csárdákat. „Az elmúlt 20 évben egy erdélyi szobrász barátom, Hunyadi László rendelkezésemre bocsátott egy domborművet, egy plakettet, amit több példányban kinyomtattam, és igyekszem minden évben egy olyan helyre, magyarok lakta helyekre elvinni a Kárpát-medencén belül, vagy azon kívül elvinni és adományozni, hogy legyen egy olyan hely, ahova március 15-én letehetik a kegyelet virágait.”

Az alkalmi műsort és a táblaavatót követően az egybegyűlteket Majoros Pali bácsi vacsorára invitálta, így az ünneplés a csárdában folytatódott Petőfi Sándor emlékére.

emléktábla
Temerin
Petőfi Sándor

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.