Ugrás a tartalomra

Engedélyezték a kínai vakcinát Szerbiában

2021.01.19
06:58
2021.01.19
08:49
Forrás
Szerbiai RTV
Pavle Zelić, a szerbiai gyógyszerügynökség illetékese bejelentette, hogy a törvény által előirt összes feltétel teljesült ahhoz, hogy a Sinopharm cég koronavírus elleni védőoltását alkalmazzák az országban.

Az Európai Unió és az Egészségügyi Világszervezet szabványai alapján a Gyógyszerek és Egészségügyi Eszközök Ügynöksége (ALIMS) megvizsgálta a szükséges iratokat, valamint tudományos bizonyítékokat. A dokumentumok igazolják a kínai vakcina minőségét, hatékonyságát és biztonságos használatát - mondta Zelić. Hozzátette, Szerbia már három különböző gyártó védőoltásával rendelkezik, a Sinopharmé mellett a Pfizer-BioNTech vakcinájával és az orosz Sputnik V-vel. Ez utóbbiakat is először beszállították az országba, de csak azután engedélyezték alkalmazásukat. Ez szabványos ügymenet, és ugyanígy jártak el a kínai vakcina esetében is - emelte ki a Szerbiai Gyógyszerügynökség illetékese.

Ahogy arról előzőleg beszámoltunk, szombaton egymillió adagnyi Sinopharm gyártotta oltóanyag érkezett az országba.

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.