Ugrás a tartalomra

Enyhítések és a Válságstáb új ajánlásai

2020.08.28
13:09
2020.08.29
09:32
Forrás
Pannon RTV, Szerbiai RTV
Tíznapos karantént javasol a köztársasági Válságstáb azoknak a gyerekeknek, akik külföldről térnek haza. Emellett a korábbi szigorítások enyhítéséről is döntöttek a javuló járványhelyzet miatt.

Az ajánlásban az is szerepel, hogy a gyerekek ez idő alatt otthon, online formában folytassák tanulmányaikat.

A válságstáb mai ülésén a korábbi szigorítások enyhítéséről is döntött. Azok a vendéglátóipari egységek, amelyek rendelkeznek kerthelyiséggel éjjel 1 óráig tarthatnak a nyitva, a kereskedelmi létesítmények pedig 23 óráig. További lazítás az is, hogy egy helyen a korábbi 10 fő helyett 30-an tartózkodhatnak, ez vonatkozik zárt és nyílt térre is egyaránt.

Dr. Darija Kisić Tepavčević, a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese a küszöbön álló iskolakezdés kapcsán elmondta, nincs ok a félelemre, Szerbia felkészült az oktatás minden módjára, beleértve az online és a hagyományos oktatást is.

„Mindenki, aki úgy dönt, hogy a szomszédos országok egyikébe utazik, tudnia kell, hogy ezekben az országokban ebben a pillanatban rosszabb a járványügyi helyzet, mint nálunk. Ezért felelősen és lelkiismeretesen kell viselkedniük miután visszatértek ezekből az országokból. Ebben a pillanatban, még akkor is, ha ezeket a döntéseket napi szinten értékeljük, nem hoztunk döntést a karanténkötelezettségről az országba való visszatérést követően. Most azonban kezdődik az iskolaév, ezért rendkívül óvatosnak kell lenni az iskolás gyerekek kérdésében, tehát azt tanácsoljuk a szülőknek, akik a gyerekeikkel más országba utaztak, a visszatérést követően 10 napos házi karanténban tartózkodjanak.”

enyhítés
intézkedés
válságstáb
döntés
karantén
gyerekek

Most

10:01, Frissítve: 10:08

A niši Radničkit fogadja a TSC

Ismét hazai pályán játszik ma a TSC labdarúgó csapata. A topolyaiak a bajnokság 17. fordulójában a niši Radnički együttesét látják vendégül.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.