Ugrás a tartalomra

Érdekes előadások a Vajdasági Szabadegyetem utolsó napján

2022.07.09
16:11
2022.07.09
20:03
Forrás
Pannon RTV
Számos érdekes előadással zajlott a Vajdasági Szabadegyetem utolsó napja. Egyebek között a digitalizációról, a kárpátaljai magyarság helyzetéről és magyarországi infrastrukturális beruházásokról is hallhattak a résztvevők.

Az adai származású, Magyarországon élő Kaszás Zoltán, az OTP nemzetközi IT stratégiai ügyekért felelős ügyvezető igazgatója előadásában kiemelte , a digitalizáció segíti az esélyegyenlőség megteremtését, különösen a vidéken élők számára, ott ahol a digitális infrastruktúra elérhető, sikereket lehet elérni helyben is, ez nagyban hozzájárulhat a szülőföldön való boldoguláshoz: „Nagyon fontos, hogy Szerbia és a gazdaság – és ezt látjuk a mi bankunkban is – elindult egy nagyléptékű fejlődésbe, akár az infrastruktúra szintjén, akár az oktatás szintjén, akár pedig a munkahelyek szintjén. Ebből látszik, hogy nagyon sok globális cég is idetelepíti a különböző fejlesztő, szolgáltatóközpontjait, látszik, hogy az a potenciált, humán erőforrást, ami itt rendelkezésre áll, ezt nagyra értékeli a világ. ”

Rendkívül nehéz helyzetben van a kárpátaljai magyarság, az eddigi legnehezebb periódusát éli át, a bizonytalanság megviseli az embereket és a közösséget is - ismertette előadásában az orosz-ukrán háború hatásait Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke: „Mindenki abban érdekelt, nemcsak a kárpátaljai magyarok, hanem mindenki a világon, hogy ez a háború minél hamarabb befejeződjön, és megkezdődjön a helyreállítás, és reméljük, hogy erre sor kerül, bár még egyelőre nem így látszik. Azonban mindezek ellenére, annak ellenére, hogy nagyon sokan távoztak Kárpátaljáról, a közösség mégis él, és itt is szeretném megköszönni Magyarországnak, a Kárpát-medencei magyarságnak, a délvidéki magyarságnak azt a szolidaritást, amit kimutat és kifejez közösségünk vonatkozásában.”

A háborús helyzet miatt előállt gazdasági helyzet ellenére a magyar kormány arról döntött, hogy a kivitelezés alatt lévő beruházásokat egytől egyig befejezi, így történik ez a Budapest-Belgrád vasút kapcsán is - hangzott el az eseményen.

Csepreghy Nándor, miniszterhelyettes, Építési és Beruházási Minisztérium, Magyarország: „A magyar kormány határozottan és elkötelezetten fogja tartani a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeit, tehát azt gondolom, hogy ez egy olyan típusú beruházása a térségnek, ami valóban új prosperitást adhat a kelet-közép-európai régiónak, itt igaz arról beszélünk, hogy a térségnek a nyugat-kelet irányú orientációját és gazdasági útvonalait vagy korridorjait az észak-déli irányúak egészítik ki, tehát a térség gazdasági fejlődése, ami a társadalmi jólétnek is az alapja, az nem képzelhető el ezek nélkül a beruházások nélkül. ”

A 19. Vajdasági Szabadegyetem szombat este koncertekkel ér véget.

Vajdasági Szabadegyetem
infrastrukturális
infrastruktúra-fejlesztések
digitalizáció
Kaszás Zoltán
Brenzovics László
Csepreghy Nándor

Most

14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.