Ugrás a tartalomra

Érdemes az elektronikus útdíjszedési rendszert használni

2023.04.05
11:08
2023.04.05
15:35
Forrás
Pannon RTV
Érezhetően nőtt az elmúlt időszakban azoknak a száma, akik az elektronikus útdíjmegfizettetési rendszert használjak, és az illetékes minisztérium is ezen rendszer használatára ösztönzi a sofőröket - erről beszélt Lálity Urbán Emese.

Mint ismeretes, áprilistól 14 százalékkal drágult az útdíj Szerbiában, azonban azoknak, akik az ENP rendszert használják, a 14 helyett 8 százalékkal kell többet fizetniük.

Az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium államtitkára a Szabadkai Magyar Rádió Napindítójában hozzátette, az ENP-rendszerhez szükséges eszközökhöz hamarosan már a postahivatalokban is hozzájuthatnak a lakosok.

Lálity Urbán Emese, az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium állatitkára: „A jelenlegi dárgulások után az első kategóriára, a gépjárművekre vonatkozóan 4,72-ben állapította meg a kilométerenkénti használati díjat, illetve a nyergesvontatók számára a legmagasabb a díj, 28,35 dinár a kategóriák szerinti megfizettetés. Az autóbuszhasználatra is meg vannak határozva az árak, illetve az új kormányhatározatban meg van állapítva az is, hogy egy adott szakasznak mennyi a megfizettetési kilométer alapú számlázási hossza.”

ENP
elektronikus
útdíj
fizetés
Lálity Urbán Emese

Most

15:19, Frissítve: 15:50

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.
14:56, Frissítve: 15:06

Nem nyugszanak a fegyverek

Oroszország szerint a fronton Ukrajna helyzete jelenleg elég kedvezőtlen, egy újabb amerikai hadi segítség nem sokat tudna ezen változtatni, ellenben további ellenségeskedést szítana.
14:50

Közegellenállás riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot.
14:31, Frissítve: 14:48

Szankciók Irán ellen

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy szankciókat kell hozni Irán ellen az Izrael elleni hétvégi támadás miatt – hangsúlyozta Charles Michel, Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az informális uniós csúcsértekezleten.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.