Ugrás a tartalomra

Érinti-e a vajdaságiakat is a klímaváltozás?

2019.10.21
19:42
2019.10.22
16:32
Forrás
Pannon RTV
Földünkért Világnap címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést és vitaestet a szabadkai Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér szervezésében.

Egyebek mellett a klímaváltozás következményeiről, a lehetséges megoldásokról és a mindennapi életben alkalmazható hasznos tanácsokról is hallhattak az érdeklődők. Az előadást Dudás Robert és Hulló István biológus tartotta.

A klímaváltozás korunk egyik meghatározó ügye - hívták fel annak fontosságára az előadók a figyelmet. Dudás Robert szerint a társdalalomnak egyszerre és még időben kellene fellépnie a környezetszennyezés ellen. Helyi szinten is konkrét tervekkel kell előremozdítani a klímaváltozás elleni harcot – mondta: „Nem tudunk azonosulni mi itt a Vajdaságban a sarkvidék olvadásával, esőerdők pusztulásával, holott ez is kihat ránk. Mégsem közvetlen kapcsolódási pont az eseményekkel. Erre szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a hőemelkedés vagy a viharkárok, amik fokozódni fognak, milyen hatással lesznek az élőlényekre, illetve ránk emberekre.”

A tizenéves korosztály számára nagyon nehéz érdekes előadásokat tartani - mondta el Hulló Zsófia. A Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér vezetője hozzátette, a klímaváltozás téma kapcsán leginkább arra figyeltek, hogy figyelemfelkeltő és interaktív módon közelítsék azt meg.

Hulló Zsófia, vezető, Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér, Szabadka: „Szerintem ez a téma mindenki számára nagyon nehéz. Azért is mert nem gyakran beszélünk róla Vajdaságban, de igyekszünk olyan stílusban megmutatni, beszélni róla, hogy őket is könnyedén ide tudjuk vonzani.”

A Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér programjai a fiatalokat célozzák meg. A következő hetekben egyebek mellett filmvetítésekkel, könyvbemutatókkal és sakk vetélkedővel várják az ifjúságot.

Föld
klímaváltozás
Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér
Hulló István
Hulló Zsófia

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.