Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Európáról beszélünk - hidakat építünk

2019.06.03
20:52
2019.06.06
07:21
Forrás
Pannon RTV
Hétfőn este Újvidéken ünnepélyesen megnyitották azt a négynapos konferenciát, amelyen szerbiai és európai politikai vezetők és kiemelkedő akadémia tudósok vitatják meg Európa és Szerbia viszonyát.

Szerbia továbbra is Európába vágyik, továbbra is Európa része szeretne lenni, még akkor is, ha Európa néha mintha nem látna bennünket, és félne tőlünk – mondta a szerb államfő a Konrad Adenauer Alapítány szervezte többnapos konferencia megnyitóján.

Fotó: Tanjug/Dimitrije Goll

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Szerbia továbbra is Európa felé halad, néha lassabban, néha gyorsabban, de mindig előre, hogy egy rendezett, sikeres ország legyen. Még van időnk kijavítani a hibákat, és kevesebbet elkövetni. Ami a gazdaságot illeti, jól kitapostuk az utunkat, Szerbiát vonzóvá tettük, és az ország minden más európai országnál gyorsabban fejlődik majd. Tavaly a legjobb 4-5 ország között voltunk, elvárásaim szerint 4,5 százalékos gazdasági növekedést jegyzünk. Magyarországon, és néhány kisebb európai államon kívül, mint amilyenek Málta, Írország vagy Izland, amelyek nem is feltétlenül európai uniós tagállamok, nem nagyon akadt olyan ország, ahol nagyobb volt a gazdasági növekedés. Sikerült a közadósságot a GDP 79 százalékáról 50 százalékosra csökkenteni, és drasztikusan lecsökkenteni a munkanélküliséget.”

Fotó: Tanjug/Dimitrije Goll

Pásztor István, a tartományi parlament elnöke, a konferencia házigazdája beszédében Vajdaság sokszínűségére hívta fel a figyelmet, amellyel egyúttal Európa nemzeti és egyéb sokszínűségére is utalt: „Azt szokták mondani, hogy Vajdaság Európa kicsiben, és biztosan van ebben valami igazság. Vajdaság Szerbia részeként 23 népnek ad otthont. Vajdaság területén van 17 nemzeti tanács székhelye. Vajdaság többnemzetiségű, többszínű, sokszínű közösség, amelyen belül a különbözőséget értéknek tekintjük.”

Fotó: Tanjug/Dimitrije Goll

Norbert Lammert, a Konrad Adenauer Alapítvány elnöke, Miloš Vučević, Újvidék polgármestere és Thomas Schieb, Németország belgrádi nagykövete szintén köszöntötte az egybegyűlteket.

Fotó: Tanjug/Dimitrije Goll

A következő három napon szekcióüléseken járják körül a Szerbia és az Európai Unió témájához kötődő kérdéseket a szerbiai és a nemzetközi politikai és közélet kiemelkedő szereplői. A konferencia csütörtökön zárul.

Újvidék
Konrad Adenauer Alapítvány
Norbert Lammert
Pásztor István
Miloš Vučević
Thomas Schieb
Aleksandar Vučić

Most

08:49

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.

Népszerű