Ugrás a tartalomra

Évet értékelt Porfirije szerb pátriárka

2021.12.29
10:02
Forrás
Szerbiai RTV
Évértékelő interjút adott Porfirije szerb pátriárka a Szerbiai RTV-nek, amelyben számos aktuális kérdésről mondta el véleményét.

Szavai szerint az egyházat senki sem használhatja sem politikai, sem pedig más célokra, valamint szomorúságának adott hangot az utcai tüntetések miatt. A pandémia és az oltások kapcsán arról beszélt, hogy be kell tartani az orvosok tanácsait, tekintettel kell lenni embertársainkra. Koszovó kérdését is érintette: szerinte a folytonosság, a nemzet jövőjébe vetett hit elképzelhetetlen a mélyre nyúló gyökerek nélkül, ezt pedig a szerbek számára Koszovó jelenti. Porfirije hangsúlyozta, ami a római katolikusoknak Vatikán, az a szerbek számára Koszovó - ezért sem lehet mindez csupán politikai kérdés. Egy esetleges pápalátogatásról azt mondta, erről eddig nem esett szó, a pravoszláv egyház azonban nyitott a témával kapcsolatban. Ez mind geopolitikai, mind pedig szellemi értelemben nagyon jelentős esemény lenne - tette hozzá a szerb pátriárka.

Porfirije
Porfirije pátriárka

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.