Ugrás a tartalomra

Évfordulót ünnepel az Óbecsei Gimnázium

2020.01.20
15:39
2020.01.20
15:58
Forrás
Pannon RTV
A jubileumról az intézmény által szervezett, pénteken sorra kerülő Szent Száva-napi ünnepséget követő kiállítással emlékeznek majd meg Óbecsén.

Fennállásának 95. évfordulóját ünnepli idén az Óbecsei Gimnázium. A tanintézménynek, amelyben valamikor csaknem 600 diák koptatta az iskolapadokat, most 317 tanulója van, közülük 24-en vesznek részt az Európai Unió által 27 ezer euróval támogatott Erasmus+ programban. Szerbia az idén először pályázhatott erre a diákcsereprogramra.

Gálfi Attila, kémiatanár, Óbecsei Gimnázium: „Két évig tart, 2020-ban és 2021-ben. Iskolánk is részt vesz, a programhoz öt ország csatlakozott. Egy spanyol iskola a főkoordinátor, ezenkívül Finnország, Lengyelország, Törökország és Szerbia vesznek részt ebben a programban, amelynek a fő témája a víz, mint egyre fogyó forrás. Víz a mezőgazdaságban és egyéb más aspektusai a víznek. Iskolánkból 24 diák vesz részt, és februárban mi vagyunk az első házigazdák.”

Óbecse
gimnázium
évforduló
iskola

Most

17:07, Frissítve: 17:18

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.
13:32, Frissítve: 17:33

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.