Ugrás a tartalomra

Fájdalommentes, racionális órapótlásra törekszenek a Szabadka környéki iskolák

2022.02.09
12:00
2022.02.09
16:08
Forrás
Pannon RTV
Február 15-én és 16-án Szerbia államiságának ünnepe van, a kedvezőtlen járványügyi helyzet miatt a diákok pedig 9 napig pihennek majd, február 12-től 20-ig. Február 21-én, hétfőn térnek vissza az iskolapadokba.

Emiatt, és a rendkívüli őszi tanítási szünet miatt is, három nappal meghosszabbítják a tanévet, és arról is döntés született, hogy az iskolák hogyan pótolják be az elmaradt órákat.

A királyhalmi felsősök egyik szeme sír, a másik nevet.

Fodor Noémi, hetedikes, Petőfi Sándor Á. I., Királyhalom: „Örülök is neki igazából, meg nem is, mert ugye én két hétig most nem voltam iskolában, akkor most egy hét, és megint szünet, és igazából jönnék inkább.”

Az iskolaigazgatók azt mondták, szerda délelőttig még nem kaptak semmilyen hivatalos információt a minisztériumtól, de már fontolóra vették a pótlás módját.

Szűcs Anna, igazgató, Petőfi Sándor Á. I., Királyhalom: „A szombati munkanapoknak nem igazán vagyok híve, úgyhogy mindenképpen a hétköznapi pótlás, tehát az év végéig ezeket a munkanapokat, amelyeket most ilyen kényszerszünettel töltünk, ezeket az év végéig a napi órarendbe fogjuk a beiktatni.”

A palicsi iskola alsósai örülnek a kilencnapos februári szünidőnek.

Horváth Kristóf, negyedikes, Miroslav Antić, Á. I., Palics: „Legtöbbet a barátommal fogok lenni szerintem, mert nagyon szeretek vele játszani.”

A palicsi Miroslav Antić Általános Iskolában a munkaszombatokat nehéz lenne megszervezni.

Sörös Márta, igazgató, Miroslav Antić, Á. I., Palics: „Mivel sok az utazó, Radanovácról jönnek tanulóink, és Ludasról, a busz indítása pedig körülményesebb, ezért, hogyha munkanapok után egy-két órát hozzá tudnánk, vagy hozzá fogunk toldani, ez fájdalommentesebb lesz.”

A középiskolások nem nagyon örülnek az idei tanévet tarkító rendkívüli szüneteknek.

Fodor Noémi, harmadikos, Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola, Szabadka: „Ez már elég sok szünetnek számít, ha lehet így mondani. Nem arról van szó, hogy nem szeretjük a szünetet, természetesen igen, de ennek az ára tulajdonképpen az lenne, hogy meghosszabbítják a tanévet.”

A szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskolában van már konkrét javaslat a kiesett munkanapok pótlására.

Zombori Imre, igazgató, Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola, Szabadka: „Mivel nem olyan sok napról van szó, megtehetjük a tananyag, hogy úgy mondjam kombinálásával, bizonyos tanegységek összevonásával, és az idő racionálisabb megszervezésével.”

A mostani két nap mellett három napot kell még majd pótolni, ugyanis korábban volt már egy meghosszabbított őszi szünidő, így a tanév három nappal tovább tart majd, és június 21-e helyett 24-én ér véget.

Vicsek Annamária, oktatási államtitkár a Közügyeknek azt mondta, az elmaradt órák pótlását az iskolák feladata lesz megszervezni.

„Az iskolák szervezik meg az intézményen belül, hogy szombati munkával, szombati órák tartásával pótolják ezt, vagy pedig minden héten egy-egy órát megtartanak a tanév végéig és akkor így bepótolják ezeket a napokat. Tehát eddig is volt rá példa, hogy az igazgatóknak a döntése, illetve a tanári karon belüli megbeszélés alapján pótolják ezeket az órákat, tehát nem feltétlenül szombaton kell pótolni, hanem lehet hét közben is egy-egy óra hozzáadásával.”

A jelenlegi tervek szerint március 25-én és 26-án szervezik meg a próba kisérettségit, élesben pedig június 27-én, 28-án, és 29-én kerül sor a nyolcadikosok záróvizsgáira.

iskola
oktatás
szünet
órapótlás
Palics
Királyhalom
Szabadka
Szűcs Anna
Sörös Márta
Zombori Imre
Vicsek Annamária

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 16:22

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű