Ugrás a tartalomra

Falugyűlés Horgoson – a helyiek félnek, várják az illetékesek fellépését

2022.11.25
17:18
2022.11.25
20:13
Forrás
Pannon RTV
A tegnap esti horgosi incidenst követően a horgosi helyi közösségben gyűlést tartottak, amelynek fő témája az volt, hogy az illetékesek által ígért nagyobb számú rendőri jelenléttel vajon biztosítani tudják-e a megfelelő körülményeket a településen.

A lövöldözést az egyik helyi lakos jelentette először a rendőrségnek, akik azonnal ki is vonultak a helyszínre. Stábunknak elmesélte, hogy pontosan mikor és hogyan történt a lövöldözés. Mint mondta, két helyszínen is lövöldöztek Horgoson. Juhász György jelentette az esetet csütörtökön. Mint mondta, az elmúlt időszakban már többször is riasztotta a rendőröket, azonban korábban nem volt ilyen komoly a helyzet.

Az én tanyám kint van, Horgos központjától öt kilométerre. Fél hatkor kezdődött a lövöldözés és nekem van ott egy erdős területem, amit kutyákkal védek, mert a roma lakosság megszedegeti, és amikor lementünk elkezdődött a lövöldözés. Háromnegyed hétkor jelentettem, ugyanekkor jelentettem a magyar határrendőröknek is és láttam is hogy kivonultak. Amit tudni kell az az, hogy ez a kettő nem vonható össze. Ami a központban volt, azt én nem hallom, eléggé távol vagyok tőle, viszont a légvonalban két kilométerre vagyok.

A helyiek félnek. Azt mondták, a közbiztonság egyáltalán nem megfelelő. Csütörtök este pedig különösen veszélyben érezték magukat. A falu több részén is hallani lehetett a lövéseket, és a kutyák is erőteljesen ugattak többfelé. A migránsok amellett, hogy lakatlan házakba is bementek, jártak már egyedül élő idős személynél is.

„Az én nénémnek a Mórahalmi út végén volt egy tanyája. De az egy hétvégi házikó volt, régiség mániákusok vagyunk, úgyhogy ott régiségek voltak. Tavalyelőtt betörtek oda. Nem a kályhába gyújtottak be, hanem a szoba közepén csináltak tábortüzet. A padló, a szőnyeg, minden szétégve. Az a tanya ma már le van dőlve, mert még az ablakkeretek is fel lettek tüzelve.”

Korábban még szerettek Horgoson élni az emberek, ma már nem találják biztonságosnak. Van, aki el is költözne a migránsok miatt.

„Én már egy éve keresek máshol lakást, csak nem tudok hozzájutni. Én nagyon elmennék innen, mert én 23 éve itt vagyok, én olyan jól éreztem magam itt Horgoson, jártunk napszámba, direkt élveztem itt élni. Most mióta megjelent itt, a sok migráns azóta egy félelem van bennem.”

Egy másik helyi lakos elmondta, lövöldözés eddig nem történt a faluban, viszont a migránsok általi betörések és rongálások gyakoriak. A helyiek megoldásra várnak. „Mindenki tud a problémáról, de senki nem ajánl megoldást. Ez nem rajtunk múlik, nem a lakosoknak kell erről gondolkodniuk. Ezt azoknak a szerveknek kellene megoldani, akik ezért jöttek létre, szerintem. Nem kellett volna megvárni, hogy ilyen helyzet alakuljon ki, ez a legrosszabb mind közül. Ezt jóval korábban kellett volna megoldani, ez a probléma már évek óta fennáll.”

A hatóságok nem csak a településen belül, az autópályán is begyűjtötték az illegális bevándorlókat. Egymás után érkeztek az autóbuszok is, amelyek elszállították a migránsokat. A település határában lévő, már elhagyatott épületekben is jártak a fegyverrel felszerelt rendőri egységek. A helyiek azt mondják, ez csak félmegoldás, mert pár nap múlva ismét visszatérnek majd az illegális bevándorlók.

Még délután is folyamatban volt az akció, továbbá összegyűltek a helyi közösség elöljárói, a magyarkanizsai önkormányzat elöljárói, valamint a nagykikindai rendőrség parancsnoka is itt volt.

Még délután is folyamatban volt az akció, továbbá összegyűltek a helyi közösség elöljárói, a magyarkanizsai önkormányzat elöljárói, valamint a nagykikindai rendőrség parancsnoka is itt volt. A reggel óta tartó akcióban, majd az azt követő gyűlésen részt vett Nebojša Rakić magyarkanizsai alpolgármester is, aki elmondta, hogy három helyszínen gyűjtötték össze a migránsokat és ígéretet kaptak a belügyminisztérium illetékeseitől.

„A következő napokban szintén maximális ellenőrzés lesz a területünkön, illetve a kritikus pontokon, Horgoson. Ígéretet kaptunk, hogy erősebb rendőri jelenlét lesz, valamint megígértük a lakosoknak, hogy nem fordulhat elő újra ilyen eset.”

A magyarkanizsai önkormányzat biztosítani fogja az erősebb rendőri jelenlét által keletkezett anyagi hátteret, a helyi lakosok biztonságának érdekében - hangzott el a gyűlésen.

Lackó Róbert, elnök, KKT, Magyarkanizsa: „Itt fel kell szerelni gázkályhákkal az épületet, ahol tartózkodnak, kocsikkal, biztosítani mindent a rendőrállomány számára. Természetesen ezt mind megtesszük, reméljük, hogy ez folyamatos és állandó lesz, ugyanis ha a lakosok biztonságát tudják biztosítani, ami elsődleges szempont mindenki számára, ugyan ez nem megoldás lesz a helyzetre, de talán a biztonságot tudják biztosítani a horgosi lakosok számára.”

A gyűlésen elhangzott, a helyi roma közösség egyes tagjait a hatóságok az elkövetkezőkben fokozottan ellenőrzik majd, ugyanis információk szerint tőlük vásárolják a migránsok a kábítószert.

Horgos
migránsok
lövöldözés
Lackó Róbert
Nebojša Rakić

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.