Ugrás a tartalomra

Február közepéig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor programra

2023.02.10
20:33
Forrás
Pannon RTV
Öt napig, vagyis február 15-éig még él a Kőrösi Csoma Sándor-program déli féltekére szóló pályázati felhívása.

Az ösztöndíjasok Latin-Amerikába, a Dél-afrikai Köztársaságba, Ausztráliába vagy Új-Zélandra utazhatnak, és az ott élő magyar közösségeket segíthetik. Eddig összesen 710 ösztöndíjasa volt a programnak és több mint 190 fogadószervezet kapott segítséget.

Becslések szerint 14 millió magyar él a világon, ebből mintegy 9 és fél millió Magyarországon, közel 2 és fél millióan az anyaországgal szomszédos országokban, valamint további 2 millióan szerte a világban. A külhoni magyarok, a diaszpórában élők munkáját segítik a Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasai, akik a magyar közösségi és kulturális életet erősítik, összekapcsolják a külhoni magyarságot az anyaországgal. 2023-ban ismét lehetőség van arra, hogy az arra vállalkozók a déli félteke meghatározott országainak egyikébe utazzanak, és tevékenykedjenek az ott élő diaszpórai magyarság körében. A koronavírus-járvány miatt legutóbb 2020-ban utazhattak ösztöndíjasok a déli féltekére.

De hogyan is lehet valaki ösztöndíjas? Azok a magyar állampolgárok, akik betöltötték a 20-ik életévüket, büntetlen előéletűek és legalább középiskolai végzettséggel rendelkeznek, pályázhatnak. Azonban mindezek mellé szükséges az angol nyelv magas szintű ismerete, és előny a célország nyelvének ismerete legalább társalgási szinten. Idén 25 fő utazhat a déli kontinensekre a programon keresztül. A jelentkezést kizárólag elektronikus úton adhatják be.

A pályázat átadására február 15-ig van lehetőség. Ezt követően egy interjút is készítenek a jelentkezőkkel. A sikeres pályázók április 1-je és november 30-a között tartózkodhatnak a célországban, vagyis 8 hónapon keresztül. Az ösztöndíjprogramot a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2013-ban indította, azóta folyamatosan küldi ösztöndíjasait szerte a világba, ahol jelentősebb számú magyar közösség él.

A Kőrösi Csoma-ösztöndíjasoknak feladatai is vannak. Tevékenykedhetnek a cserkészet területén, vagy foglalkozhatnak hagyományőrzéssel, mint a népzene, a néptánc, vagy a népi kézművesség, de oktatói és nevelői munkát is folytathatnak, például taníthatnak magyar nyelvet, tarthatnak gyermekfoglalkozásokat, vagy akár táboroztathatnak. Mindezek mellett közösségi, sport, média és kulturális téren is tevékenykedhetnek, adminisztratív feladatokat, webszerkesztést is végezhetnek. A részletek, ahogy a jelentkezéshez szükséges űrlapok is, a www.korosiprogram.hu oldalon találhatók, emellett a www.kulhonimagyarok.hu oldalon is tájékozódhatnak.

Kőrösi Csoma Sándor-program
pályázat
diaszpóra

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.