Ugrás a tartalomra

Felkészülten fogadták a távoktatást a tanárok, a diákok, a szülők és az iskolák is

2020.12.03
16:17
2020.12.03
17:36
Forrás
Pannon RTV
Vajdaságban a 25 ezer tanügyi dolgozónak körülbelül 7-8 százaléka fertőzött, a diákok közt pedig ez az arány 4-5 százalékos. A kedvezőtlen járványügyi helyzet miatt az oktatásügyi intézményekben hétfő óta országszerte bevezették a távoktatást.

Az általános iskolák alsós tagozataiban továbbra is tantermi oktatás folyik. A távoktatást a felső osztályok, valamint a középiskolák diákjainak számára vezették be. A mostani intézkedést felkészültebben várták be tanárok, diákok és szülők egyaránt.

Kolléganőnk Juhász Andrea és családja már rutinosan kezdett ismét az online oktatásba: „Tavasszal egy kicsit nehezebb volt ez az átállás, több szüksége volt a lányunknak a segítségünkre. Most ő nyolcadikos, és némi tapasztalata azért van már a tavaszi előadás-sorozatból, ő így teljesen önállóan csinálja most a leckéket az interneten. Némi kis ellenőrzésre azért szükség van, esetleg útba igazításra, hogy a különböző prezentációkat hogyan állítsa be, legyen valaminek eleje, és legyen vége.”

A távoktatás egyik hátulütője a szocializálódás hiánya a diákok között. Emellett elmarad a közvetlen kapcsolat is tanár-tanuló vonalon. Azonban lehetőséget adhat a digitális készség fejlesztésére, valamint jobb időbeosztásra, tanulva a tavaszi tapasztalatokból.

Pozsár Csilla, a tiszakálmánfalvi Ivo Andrić Általános Iskola iskolapedagógusa: „Utasításokat kaptunk a minisztériumtól, és mi mint iskolapedagógusok azt tudjuk tanácsolni a tanítóknak és a tanároknak, illetve természetesen a diákoknak is, hogy tartsanak be ilyen időpontokat, időintervallumokat, hiszen márciusban szerintem egy nagy hiba volt az, hogy a diákok reggeltől estig kapták a feladatokat, az új tananyagot stb., és most az a tanács, hogy ezt valahogy egy adott időintervallumba rakják be.”

Ezt a tanévet felkészültebben várták be az oktatási intézmények, készülve a távoktatás bevezetésének lehetőségére. A Pannon RTV és a Magyar Nemzeti Tanács közös projektjének köszönhetően már nyár óta rögzítjük az órákat.

Szakállas Zsolt tartományi oktatási titkár: „Teljesen más koncepciója van a mostani távoktatásnak, mivel nem az órarendek szerint kerül sugárzásra a tananyag, hanem tanegységek szerint, így a tanároknak sokkal nagyobb szabadságuk van abban, hogy mikor jutnak el egyes egységekhez, és ezeket az órákat akkor felhasználhatják alapként, és utána a diákokkal tovább is vihetik ezeket a dolgokat.”

A felvett tanórák a tavoktatas.mnt.org.rs címen érhetők el.

online oktatás
távoktatás
Tiszakálmánfalva
Juhász Andrea
Pozsár Csilla
iskola
Szakállas Zsolt

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.