Ugrás a tartalomra
Pixabay/Ichigo121212

A fellebbviteli bíróság is 15 évre ítélte Darko Šarićot

2020.11.09
17:56
2020.11.09
18:04
Forrás
Szerbiai RTV
A belgrádi fellebbviteli bíróság 15 év börtönre ítélte Darko Šarićot, annak a bűnözői csoportnak a vezetőjét, amelyik 2008 és 2009 során összesen 5,7 tonna kokaint csempészett Dél-Amerikából Nyugat-Európába.

A szökésben lévő Goran Sokovićot ugyanilyen büntetéssel sújtották. 

Darko Šarić ügyében 2015-ben hozott először ítéletet a bíróság. Akkor 20 évre ítélték el a vádlottat. Később újratárgyalták az ügyét, és 2018 végén 15 év börtönbüntetésre ítélte Šarićot a belgrádi Különleges Bíróság.

A fellebbviteli bíróság most helybenhagyta az elsőfokú ítélet büntetéseit, bár megváltoztatta a bűncselekmény minősítését.

Šarić azóta van őrizetben, hogy 2014. március 18-án megadta magát a szerb hatóságoknak. Korábban öt és fél évig volt szökésben. A büntetéséről szóló határozat magyarázatában a bíróság kijelentette, hogy enyhítő körülmény volt számára, hogy családos ember, de súlyosbító körülményként értékelték, hogy nagy mennyiségű kábítószerrel üzérkedett. 

Darko Šarić
Fellebbviteli Bíróság
drogdíler
ítélet
börtön

Most

13:05, Frissítve: 13:18

Levéltári konferenciát tartottak Szabadkán

Levéltáraink nagyjai, szerepük, eredményeik és jelentőségük témában konferenciát tartottak a szabadkai Városházán. A szerbiai előadók mellett Magyarországról és Horvátországból is érkeztek szakemberek.

Népszerű

Október elsejétől érvényesek a nyugdíjas kártyák

Október elsejétől érvényesek az új nyugdíjas kártyák. Ezzel kapcsolatban ma újabb 16 intézménnyel írt alá szerződést a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap. A kártya felmutatásával a nyugdíjasok kedvezményeket kaphatnak.

Újabb olcsóbb termékek a boltok polcain

Újabb 16 termékkel bővült a Jobb ár, vagyis a Bolja cena akció listája. Mától így már összesen 36 árucikket vásárolhatunk olcsóbban a programban résztvevő boltokban.