Ugrás a tartalomra

A felnőtté válás az idei Vajdasági Szabadegyetem központi témája

2019.07.09
16:57
2024.03.19
08:34
Forrás
Pannon RTV
Kezdetét vette a 17. Vajdasági Szabadegyetem a kishegyesi Kátai-tanyán. A rendezvénysorozaton idén több mint 80-an vesznek részt.

Az előadások mellett közösségépítő programok, tanácsadások és számos egyéb program várja a résztvevőket.

A középiskolás és egyetemista korú diákokat leginkább a felnőtté válás kérdésköre foglalkoztatja. A témában Zsidi Zsófia tartott előadást a rendezvény nulladik napján. A felnőtté válás örökzöld téma a fiatalok körében - állitotta az újvidéki Hugyik Árpád, aki először látogatott el a Szabadegyetemre. Ismerősei jó tapasztalatai alapján kereste fel a rendezvényt.

Cservenák Dorottya Topolyáról immáron másodjára vesz részt az előadásokon és a kísérő programokon. A topolyai lány szerint tartalmas napok elé néznek a fiatalok: „Hogyha az ember jó előadásokat akar hallgatni, jó szakemberektől és barátkozni, akkor itt a helye!”

Berkó Szilárd főszervező elmondta, hogy az idei Szabadegyetem tematikája pontosan azokat a kérdéseket öleli fel, ami a fiatalokat leginkább érdekli, ez pedig a felnőtté válás krízise. A rendezvényre érkező előadók és szakemberek ebben nyújthatnak segítséget mindazoknak, akik a pályaválasztás útvesztőiből keresnek kiutat. „Mindannyiunkban van valami, amivel nem vagyunk kibékülve, vagy pedig olyan döntéseink a múltban, amit még nem fogadtunk el. Elsődlegesen ezen problémákra szeretnénk összpontosítani, hogy tudatosabbak legyenek a mindennapjaink, és elfogadjuk azt, akik vagyunk” - tette hozzá a szervező.

A 17. Vajdasági Szabadegyetem vasárnapig tart. A szervezők külön kiemelik Nemes Orsolya: Ezek a mai fiatalok, Orvos-Tóth Noémi: Sorsunkban élő múlt és Kánai András: A jövő munkahelye - a munka jövője előadásokat, amiket az érdeklődők akár napijeggyel is megtekinthetnek. A programokra naponta további 30 személyt tudnak fogadni. Az előadások mellett workshopok, csapatjátékok és közösségi szórakoztató tevékenységeket kínálnak a szervezők.

Vajdasági Szabadegyetem
Kishegyes
Kátai tanya

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.