Ugrás a tartalomra

Felújítja templomát a pancsovai református egyházközség

2017.09.14
22:27
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Több, mint 150 éves a pancsovai református egyházközség. Kis létszámú, mindössze 45 főt számlál, ennek ellenére a parókia és a templom felújítására nagy szükség van. A tatarozások már két éve folynak,

Minden nap folynak a munkálatok a pancsovai református templomon és a parókián. Eddig a belteret, a csatornát és a falak szigetelését sikerült megoldani, itteni támogatásokból. A munkát maga a lelkész és az egyházközség tagjai végzik – mondta Szilágyi Zoltán püspöki segédlelkész. „Így jobban megérzik, hogy nem a lelkészé, hanem a községnek az intézménye, és ezért is nagyon fontos a felújítási folyamat, aminek itt, most olyan helyzetben vagyunk, amelynek körülbelül 30 százalékos munkabefejezésnek a végén állunk jelenleg.”

Az eddigi munkálatokra egymillió dinár támogatás járt, amivel a tervezett beruházások meg is valósultak. Mint ahogyan a lelkész fogalmazott, a felújításnak itt még nincs vége. Nagyon nagy szükség lenne a nyílás-zárók cseréjére is, de erre anyagi forrásuk már nincs.

Szilágyi Zoltán, református püspöki segédlelkész, Pancsova: „Ha minden igaz, akkor szponzori alapon meg tudjuk csinálni az ablakoknak a kicserélését, mivel pénzünk már abszolút nincsen a felújításra, mivel nagyon kis közösségről beszélünk, azon kívül remélhetőleg Magyarországról megígérték, hogy egy kisebb adományt fognak nekünk gyűjteni, ezt arra akarjuk fordítani, hogy a parókiának a kinti része, az esztétikai részét kicsit jobban rendbe szedjük.”

Pancsova
református
templom
egyházközség
Szilágyi Zoltán

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű