Ugrás a tartalomra
Tanjug/Tara Radovanovic

Felújítják a Szabadka és Horgos közötti vasútvonalat

2021.06.12
16:00
2021.06.12
17:33
Forrás
Pannon RTV
Örömét fejezte ki Pásztor István Facebook-bejegyzésében annak kapcsán, hogy megújul a Szabadka-Szeged vasútvonal. A befektetés értéke mintegy 87 millió euró.

Aláírták a Szabadka és Horgos közötti vasútvonal felújítására vonatkozó szerződést Belgrádban. Ez az észak-bácskai várostól a magyar-szerb határátkelőig terjedő részt jelenti. A befektetés értéke mintegy 87 millió euró.  A dokumentumot a szerb kormány nevében Tomislav Momirović szerb közlekedési miniszter, valamint a Szerbiai Vasutak Infrastruktúrái megbízott igazgatója, Nebojša Šurlan, és a beruházást kivitelező vállalati konzorcium képviselője látta el kézjegyével.

Tomislav Momirović, közlekedési miniszter, Szerbia: „Amikor befejeződik a korszerűsítés és a felújítás, akkor ez lesz az egyik legmodernebb villamosított európai vasúti szakasz, amelyen a vonatok 120 kilométer per órás sebességgel közlekednek, a legkorszerűbb kísérőfelszereléssel, valamint jelző- és biztonsági rendszerekkel. Tervezik továbbá a megállók egyes épületeinek felújítását is, így Palicson, Királyhalmon és Horgoson, mint ahogyan a Vámraktár és a Hajdújáráson lévő megállóknál is, de megújul 13 közúti átkelő is.”

Örömét fejezte ki Pásztor István Facebook-bejegyzésében annak kapcsán, hogy megújul a Szabadka-Szeged vasútvonal. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hozzátette, eszerint jövő ilyenkor már fél óra alatt eljuthatunk Szabadkától Szegedre vonattal. A felújítással kapcsolatban egyéb információkat is közölt Pásztor. Ezek a következők: a munkálatok határideje 14 hónap, az előkészítés pár nap múlva kezdődik, az országhatártól Szegedig terjedő szakaszra vonatkozó szerződést Magyarországon már aláírták. A politikus továbbá reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy belátható időn belül folytatni tudják a felújítási munkákat Szabadkától Bajáig.

Pásztor István, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Jövő szeptembertől emberi számítás szerint negyven perc alatt oda lehet érni Szabadkáról Szegedre, vagy fordítva, és útközben is fel lehet szállni. Ez azért fontos, mert ugyanannak a jövőnek a része, amiről nem mondunk le. Ez azért fontos, mert megnyitjuk a teret. Ez azért fontos, mert lehetőséget teremt arra, hogy Királyhalmon, vagy Hajdújáráson, vagy Horgoson lehessen élni, és máshol dolgozni.”

vasút
szerződés

Most

12:13, Frissítve: 12:18

Vakcinakarácsonyfa - már ilyen is van

Nem mindennapi karácsonyfát állítottak fel Románia egyik legnagyobb oltópontján. A fa három méter magas és körülbelül 19 000 üres koronavírus elleni oltóanyagos üvegből áll.

Népszerű