Ugrás a tartalomra

Felújítják a temetőjárdát Zentán

2022.11.16
11:55
2022.11.16
15:43
Forrás
Pannon RTV
Csaknem 150 méternyi járdaszakasz készül el a napokban a zentai Szent Anna római katolikus temetőben. A temető a helyi Jézus Szíve Plébánia felügyelete alá tartozik, amely igyekszik javítani a lakosság számára a sírok biztonságos megközelítését.

Csúzdi Edit hasznosnak tartja a beruházást.

„A temetőt, azt sajnos az utóbbi időben elég sűrűn látogatom, mivel szüleim már itt vannak, de előtte is, hát sűrűn, rokonok, barátok. A felújítások, azok kielégítőek, sőt az utóbbi időben azt tudom mondani, hogy meglepően szépen fejlődik, úgyhogy átjárható, átlátható.”

A mostani felújításokat a teljes hívőközösség nagy örömmel fogadta. A kapcsolat a temetőt fenntartó társasággal nagyon jó, partnerek a kezdeményezésekben - mondta Recskó Béla, a pasztorális tanács elnöke.

„Szemmel láthatóan könnyebb közlekedni, főleg az idősebb polgártársainknak betonjárdán, mint esetleg sárban vagy pedig göröngyös, füves, poros úton botladozni. Ez egy nagyon jó kezdeményezés, és kívánom, hogy az egyháznak sikerüljön tovább ezt folytatni.”

A félmillió dináros beruházás elengedhetetlen volt már, hiszen a bár karbantartott, de többnyire földes utak a hideg beköszöntével már nem szolgálják a biztonságos közlekedést a temetőben. Mindezt megelőzően a vízvezeték került felújításra, valamint fásítási akciót is szervezett már a plébánia a temető területén.

Rácz Szabó István, koordinátor, Jézus Szíve Plébánia, Zenta: „A továbbiakban folytatni szeretnénk a temető karbantartását. A temetőhöz tartozik még egy kétkvadrátnyi terület, amit szintén szeretnénk a temetőhöz idekapcsolni. Van egy szabad területünk, amelyen már évek óta szeretnénk egy emlékkeresztet állítani az első világháborúban odaveszett zentai polgárokért.”

Amennyiben az időjárás nem írja felül a napokban befejeződnek a temetőn belüli aszfaltozási munkálatok.

temetőjárda
temető
járda
felújítás
Zenta
Szent Anna
Szent Anna római katolikus temető
Jézus Szíve Plébánia

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.