Ugrás a tartalomra

Felújítják a Zentai Gimnázium épületét

2017.12.20
18:42
2017.12.20
20:51
Forrás
Pannon RTV
Felújítás miatt a Zentai Gimnázium épületében működő oktatási intézményeknek ki kell költöznie a második félévre.

A Zentai Gimnázium diákjai a November 11. Általános Iskola tantermeibe költöznek majd át. A gimnazisták ellenkező váltásban használják majd az épületet.

Ujházi Éva, igazgató, Zentai Gimnázium: „A 17 tagozat tantermi tanításban fog részesülni ebben a második félévben. Ez egy kis nehézséget jelent nekünk, mert a gimnáziumban kabinet oktatásunk van. Az órarendet fogjuk úgy megszervezni, hogy ahol, tudunk, főleg a természettudományi tantárgyakban és az informatikában, ott blokk oktatást fogunk bevezetni.

A Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola az Emlékiskolában kapott helyet. Emellett az Internátus épületében folyik majd a gyakorlati oktatás.
Tóth Kornél, igazgató, Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta: „Szeretném kihangsúlyozni azt a tényt, hogy az órarendes kolléganővel egy olyan elvi megállapításra jutottunk, hogy megpróbáljuk követni azt az elvet, hogy ha a diák eljön az Emlékiskola épületébe, iskolába, akkor aznap onnan is menjen haza, vagy ha eljön az Internátus épületébe, akkor aznap onnan megy haza.”

Az Egészségügyi Középiskola diákjai a Thurzó Lajos Általános Iskola tantermeit fogják használni januártól, a szaktantárgyak oktatása azonban itt is más helyszínen zajlik majd. A gyógyszerészek laborja az Agrárinnovációs iroda egyes helységeiben kap otthont, míg a nővérek továbbra is a Kórházban gyakorlatoznak, azonban az ottani konferenciateremben le tudják hallgatni az elméleti órákat.

Nagy Abonyi Zoltán, igazgató, Egészségügyi Középiskola, Zenta: „A Thurzó Lajosban az elkapott 6 tanteremből kettőt úgy fogunk berendezni, hogy elvisszük oda az ápolástan tantermeket, az ágyakat, a szekrényeket, a babákat, amin gyakorolnak a gyerekek. Tehát kettő terem. Elméleti terem is lesz, és gyakorlati terem is lesz.”

A változás az általános iskolásokat nem érinti. Urbán Zsuzsanna, igazgató, Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta: „Akik nagyobb terepet kapnak, és önfeláldozóak kell, hogy legyenek, azok a tanárok, a kollégáink, és mi, az igazgatók, akik megszervezzük és koordináljuk ezt az egészet. A tanárok elkapják majd az órarendet. Nagyon-nagyon sok a közös tanárunk, de mindenki megértő, hisz ez egy örömteli esemény.”

A teljes felújítás és a hozzáépítés várhatóan a következő tanév elejéig befejeződik.

Zentai Gimnázium
Zenta

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.