Ugrás a tartalomra

Felújították a szabadkai Sonja Marinković Általános Iskolát

2018.02.08
15:21
2018.02.08
17:54
Forrás
Pannon RTV
A finanszírozásában részt vállalt Szabadka város önkormányzata, valamint köztársasági eszközök is érkeztek.

Új ablakok, frissen festett falak - ez fogadja ezentúl a diákokat, tanárokat, és mindazokat, akik ellátogatnak a szabadkai Sonja Marinković Általános Iskolába.

Pajica Bašić, igazgató, Sonja Marinković Általános Iskola, Szabadka: „Az iskolát teljesen felújítottuk, kicserélték az ablakokat, a padlót, a vizes gócokat, a víz- és csatornahálózatot, új szigetelést kapott az épület, átfestettek minden helyiséget az iskolában. Egy teljes felújítás történt, hogy az iskolánk így nézzen ki, mint ahogy ma kinéz.”

Rekord idő alatt épült újjá az iskola - nyilatkozta Bogdan Laban. Szabadka polgármestere elmondta, egy év alatt végezték el az összes munkát. „A beruházás mintegy 48 millió dinár. Ebben az évben tervezzük, hogy felújítunk még egy középiskolát is. Szabadka város továbbra is finanszírozza a projektdokumentációkat és a pályázatokon való részvételt, úgy köztársasági, mint tartományi szinten.”

Az iskola tanulói alkalmi műsorral köszöntötték a vendégeket, akik a felújított épület ünnepélyes átadójára érkeztek. Az intézménynek összesen 800 tanulója van. Két épületben folyik az oktatás. Ebbe a felújított objektumba a negyedik osztálytól a nyolcadikig járnak a tanulók. Az iskolában szerb nyelven tanulhatnak a diákok.

Sonja Marinković Általános Iskola
Szabadka
Bogdan Laban

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.