Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa: az emberek békét akarnak

2022.04.24
14:21
2022.05.03
14:57
Forrás
MTI
A politikusok az emberekre hallgassanak, akik békét akarnak - szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében, melyben a húsvétot ünneplő ortodoxokat is köszöntötte.

Ferenc pápa kijelentette, az emberek békét akarnak.

A szokás szerint az apostoli palotának a Szent Péter térre néző ablakából mondott beszéde végén az egyházfő hosszan szólt az ukrajnai háborúról.

A pápa ismételten tűzszünetet szorgalmazott, amit a békére utaló szándék "minimális és kézzel fogható" jelzésének nevezett. A háborús támadások leállítását sürgette a szenvedéstől elgyötört lakosság érdekében.

Az ortodox húsvét alkalmával köszöntötte a keleti egyházaknak az ünnepet most tartó hívőit. "Isten adja nekünk vissza a békét, melyet a barbár háború megsértett" - mondta a katolikus egyházfő.

Hozzátette: "szomorú, hogy (a húsvét) az összes keresztény számára szent és ünnepélyes napjaiban erősebben hallani a fegyverek halálos zaját mint a feltámadást hirdető harangok zúgását, és szomorú hogy a fegyverek egyre inkább átveszik a szavak helyét".

"Mindannyiatoktól azt kérem, erősítsétek a béke érdekében mondott imákat, és legyen bátorságotok kimondani és kinyilvánítani, hogy a béke lehetséges. A politikai vezetőket arra kérem, hallgassák meg az emberek szavát, akik a békét akarnak, nem a konfliktus növekedését" - mondta a pápa. Szavait mintegy negyven ezren hallgatták a Szent Péter téren a Vatikán közlése szerint.

Ferenc pápa délelőtt a Szent Péter-bazilikában mutatott be misét az isteni irgalmasságnak szentelt vasárnap. Az egyházfő a szertartás nagy részén ülve maradt a napokban kiújult térdfájdalmai miatt.

béke
ukrajnai háború
Ferenc pápa

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.