Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa: a béke mindenki elsőrendű felelőssége

2022.04.17
13:30
2022.05.03
14:58
Forrás
MTI
Ukrajnát helyezte az első helyre a világban békét sürgető húsvéti beszédében Ferenc pápa, aki két év pandémia után először hívők tízezrei előtt szólt a Szent Péter-bazilika lodzsájáról vasárnap délben.

Ferenc pápa úgy fogalmazott: nehezen lehet elhinni, hogy az idei húsvét a háborúról szól. A járvány két éve után ismét zarándokok sokasága töltötte meg az ünnepi díszbe öltözött Szent Péter teret. Jézus, a keresztre feszített föltámadott, ezzel kezdte szavait Ferenc pápa. Feltámadását sokan hitetlenkedve fogadták. A mi tekintetünkben is ott a hitetlenkedés ezen a háborús húsvéton, tette hozzá Ferenc pápa. „Túl sok vért, túl sok erőszakot láttunk. A mi szíveink is megteltek félelemmel és szorongással, miközben megannyi testvérünknek be kellett zárkóznia, hogy megvédje magát a bombáktól. Nehezünkre esik elhinni, hogy Jézus valóban föltámadt. Hogy valóban legyőzte a halált.”

Hagyjuk, hogy Krisztus békéje belépjen életünkbe, szívünkbe, otthonunkba, hangoztatta a katolikus egyházfő, aki szokás szerint húsvéti beszédében felsorolta a világ háború és szenvedés sújtotta térségeit. Az első helyre a mártír Ukrajna került, melyet szavai szerint a kegyetlen és értelmetlen háború erőszaka és pusztítása érte el. Ma még inkább szükségünk van Jézusra, aki eljön közénk, és kimondja, békesség nektek. „Ezt csak ő képes megteremteni. Csakis neki van ma joga ahhoz, hogy meghirdesse nekünk a békét.”

Engedjük, hogy Krisztus békéje belépjen az otthonainkba, az országainkba, mondta Ferenc pápa. Béke legyen Ukrajnának, amelyet oly keményen próbára tesz a háború pusztítása, folytatta a pápa. „Elkötelezetten kérjük nagy hangon a békét. A házak erkélyeiről és az utcákon, békét. Aki felelősséget visel a nemzetekért, hallja meg a nép békekiáltását.”

A világ számos más részén gyerekek halnak meg az éhségtől vagy a gyógyszerek hiánya miatt, figyelmeztetett Ferenc pápa. Ezen a dicső napon kérjünk békét Jeruzsálemnek, és a Közel-kelet országainak, legyen béke a teljes afrikai kontinensen, Krisztus pedig segítse a súlyos helyzetben lévő Latin-Amerika országait is. Krisztus a bűn, a félelem és a halál legyőzője buzdítson minket, üzente a katolikus egyházfő.

A szertartás végén urbi et orbi áldását adta Rómára városára és a világra.

húsvét
Ferenc pápa

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.